9. fejezet

*Harry szemszöge*

Összetörtem volna a szívét?! Nem lehet összetörni valakinek a szívét, aki nem is szeretett úgy. Mi barátok voltunk, már szinte szorosabb volt, egy barátságnál, de barátok voltunk, amíg el nem rontottuk. Szóval nem törtem össze a szívét, de az biztos, hogy nálam volt, az enyém meg nála, csak hát visszacseréltük. Sosem kaptam vissza teljesen, de már mit számít!? Itt van nekem Keilla.
A gondolataim mégis átvették az irányítást, így észre se vettem, hogy már befordultam az utcába. A tetteim, a mozdulataim ebben már rutinosak szerencsére.
Mikor leállítom, a kocsit még pár pillanatig csendben ülve benn maradok. Miért kell nekem folyton arra gondolni, hogy mi volt régen?
„Kinek nincs szüksége radírra? Mindenki követ el hibákat” Ezt egyszer Louis mondta. És most nekem nagyon szükségem egy radírra. Néha Louis olyan bölcs, nem értem miért poén azt tettetnie, hogy sötét. Niall például sosem hiszi el, hogy a Strongot ő írta „Nem az nem lehet, Lou nem használ olyan szavakat és ez a dal túl szép ahhoz, hogy ő írja.” Erre persze Louis vállat von és rávágja, hogy jó ihlete volt. Ez engem mindig összezavar. Amikor összevesztünk, azon a bizonyos napon 3 hónapja, két hétig nem találkoztunk, azalatt az idő alatt szakított Eleanorral és megírta a dalt.
Megint. Mindig visszakanyarodok hozzá. Nincs bajom azzal, ha rá gondolok, csak lenne egy radírom.
Megrázom a fejem, hogy elűzzem a sok szarságot, majd beletúrok a hajamba. A lábaim végre engedelmeskednek, így kiszállok az autóból és eljutok az ajtóig. Mire kinyitom a zárat és belépek, sikeresen elzárom az emlékeket az agyam elrejtett hátsó zugába. Leveszem a csizmám, mert tudom, hogy anyám allergiás arra, ha valaki cipőben van a házban, kivéve ha vendégek vannak, akkor mindig megengedi, hogy úgy legyünk, furcsa.
Bent csend van. Egészen amíg…
- Szia, Harry!
Felnézek és meglátom Keilla mosolygós arcát. Sokkal jobb színben van, mint tegnap.
- Szia. Egyedül vagy? –a lépcső aljában találkozunk, mikor odaérek.
- Ühüm. Illetve mostmár nem. De Anne elment vásárolni.
Lehajolok hozzá, hogy adjak egy puszit a szájára, aztán még egyet.
- Ugye jobban vagy?
- Persze, biztos csak gyomorrontás volt.

*Keilla szemszöge*

Egész nap unatkoztam, vagyis vártam Harryt. Nem tudom elképzelni mi lesz velem, miközben ő turnén lesz. A napjaim fénypontja, ha látom őt vagy Gemmát, de az utóbbi jelenleg nem elérhető, és egy darabig nem is lesz.
Késő délután érkezik meg Harry, egészen addig Gleet néztem a TV-ben.
- Szia, Harry! –őszintén nagyon örülök neki. Ma jobban, mint máskor, de mindig ezt érzem.
- Szia. Egyedül vagy? –néz fel rám, miközben lefelé lépkedek a fa lépcsőn. Annyira szeretem ezt a házat, szinte minden fából van, és a barna szín különböző árnyalatai uralják a falak színét és a tárgyak többségét.
- Ühüm. Illetve mostmár nem. De Anne elment vásárolni –tájékoztatom. Mosolyogva lehajol hozzám és puszit ad az ajkaimra, szeretem, mikor ezt csinálja, ez olyan Harrys, nem csókol meg, csak gyengéd puszikat ad és ez sokkal jobb érzés.
- Ugye jobban vagy? –kérdezi aggódva. Még jó, hogy aggódik. Kicsit várok a válasszal, meg kell őt nyugtatnom.
- Persze, biztos csak gyomorrontás volt –bólintok egy kicsit, mire összeráncolja a szemöldökét.
- Én nem szoktam elájulni, ha gyomorrontásom van. Csak aggódom. Olyan vékony vagy.
- Lehet, hogy ezért volt. De jól vagyok, és ez számít.
- Csak… ha még egyszer ilyen lesz, elviszlek orvoshoz, oké?
- Jó –egyezek bele. Úgysem fogom tovább csinálni. Egyre rosszabb és már nem segít. Csak félek, hogy a Harrytől való távolság, újra kihozza belőlem.
- Köszönöm –hajol közelebb és mostmár megcsókol. És ez is csak ő lehet, hogy megköszöni, hogy vigyázhat rám.
- Én köszönöm.
- Szóval Anne nincs itthon? –enged el. Furcsán hangzik a szájából, hogy „Anne” amikor az anyjáról beszél. de tudom, hogy direkt mondta így. Felemeli a szemöldökét és elvigyorodik – Szóval ketten vagyunk? –folytatja. Amikor így szórakozik mindig mélyebb a hangja, gondolom, így jobban eléri a lányoknál a várt hatást.
- Nem, Harry, sajnálom, pár ember el van rejtve a szobámban –húzom el a szám.
- Buliznak? Csatlakozhatunk –kerül ki, hogy felmehessen.
- Az magán buli. És nem szeretnék, hogy megtudd, hogy itt vannak, de muszáj volt elmondanom-
- Miért is engedsz fel idegen embereket a szobádba, azt hittem csak nekem van bejárásom –játékosan lefelé görbíti a száját, miközben felfelé megyünk. Az ajtóm mögül tényleg hangok szűrödnek ki, úgy hagytam a TV-t.
- Á, szóval itt van Lea Michele –lép be –Őt bírom, jó a hangja. Komolyan Gleet néztél?
- Nem volt más. Mi bajod a Gleevel?
- Semmi, biztos jó. Niallék nézték egy időben. Vannak benne tőlünk is számok szóval nem lehet rossz.
- Te meg szerény vagy.
- Mondták már –ül le az ágyamra és kikapcsolja a TV-met. Harryvel lógni jó dolog. Csak beszélgetni és nevetni, nincsen szabály és valahogy nem érzem, hogy, meg kéne neki felelnem és ezt ritkán érzem embereknél. Ennél a családnál viszont folyton ezt érzem és ez egy óriási ajándék. Hogy vannak, akik elfogadnak és szeretnek, úgy ahogy vagy és nem akarnak megváltoztatni.
Egy órája lehettünk már a szobámba, mikor Anne megérkezett, Köszöntünk neki, de mivel ő neki állt főzni, visszamentünk.
Ilyenkor megnézném, mi jár a fejében, mit gondol, mit csinálunk? Harry sok időt tölt velem. És sokszor alszik itt, persze van külön szobája, de akkor is velem van, csak Anne nem veszi észre, vagy lehet, észreveszi. Harry nagyon jó ismeri őt, szóval ő biztosan tudja, mit gondol, mert nem nagyon zavartatja magát.
- Szerinted mit gondol, mit csinálunk? Vagy miért vagy velem? –kérdezem meg végül, mikor csak fekszünk és én bámulom a plafont, mikor bámulhatnám Harryt is, de most túlságosan zavarban vagyok, hogy ezt kérdeztem. Ő felettem könyököl és a hajammal játszik.
- Valószínűleg tudja –mondja normálisan és próbálja elkapni a tekintetem –Ő az anyám. Nem kell neki semmit mondanom, ahhoz, hogy tudja, és ismer annyira, hogy tudja. Majd ha zavarja úgyis szól, nem?
Ha állnék, az állam bizonyára a földet súrolná. Ez rosszabb, mint képzeltem, mármint, hogy tudja, de nem mond rá semmit… TUDJA.
- És téged nem zavar… hogy tudja? –mostmár belenézek a zöld íriszekbe.
- Kéne, hogy zavarjon? Ő az anyám –ismételi meg és mosolyogva végig simít az arcomon –Téged se zavarjon.
- Ez csak… kellemetlen motyogok. Most a karját figyelem és az ujjamat, ami körberajzolja a hajótetoválást.
- Szerintem nem. Gemma is tudja, nem? A családunk előtt nincs mit titkolni.
- Mhm –bólintok zavartan –Miért van ilyen sok tetoválásod? –váltok témát gyorsan, mielőtt jobban belefolynánk. Tényleg érdekel az oka, még nem volt alkalmam megkérdezni, illetve volt, csak a félmeztelen teste elvonta a figyelmem.
- Mindegyiknek meg van a saját története, mind kapcsolódik egy emlékhez, vagy emberhez, elmesélik az életem –mosolyodik el halványan lenézve a karjára. Bizonyára eszébe jutottak. Várakozva nézek rá, hogy folytassa –A legtöbb Louisé. Azoknak mind van egy párjuk rajta. A barátságunk jelképeként varratuk. A miénk szorosabb volt, mint a többi barátság a bandán belül. De van a többieknek is közös. Meg például Zayn csinált nekem, ahogy Ed is, tudod Ed Sheeren, ő jó barátom.
- Ez szép. Mármint, hogy csináltok közös tetoválásokat, mert mindig ott lesz és jelzi, vagy elmesél valamit. Szerintem ez jó dolog, de én sosem csináltatnék, biztos fáj.
- Annyira nem. Mintha méh csípne meg újra és újra.
- Ergo fáj –nevetek fel, amihez csatlakozik.
- Az első talán fájt, meg amit Louis csinált, mert ő jobban félt tőle, mint én. Nem mondom, hogy kellemes érzés, de az ember megszokja egy idő után.
- Melyik az első?
- A csillag. Öt ága van, öt bandatag. Nem tudom, akkor nem nagyon voltak elképzeléseim, csak akartam.
Ezután végig kérdeztem kábé az összest, végig simítva a fekete tintával borított bőrön, ő pedig elmondta, az összest. A legtöbb tényleg kapcsolódott Louishoz. Néha mintha rossz lett volna neki beszélni ezekről, ezért nem erőltettem, de ő elmesélte. Nem tudom mi miatt romlott el a barátságuk, csak azt, hogy mikor én megismertem Louist nem voltak nagyon jóban. Louis inkább -és csak- Zaynnel volt. Gemma azt mondta szörnyen megváltozott és elmesélte mennyit találkozott vele, és hogy az öccseként szerette –szereti most is –elmondta, hogy mindig mindenhelyzetben tudott valami vicceset benyögni és mennyit szórakoztak Harryvel. Mikor én láttam, cigizett és Zaynnel az előző napi bulit elemezték. De azóta már minden rendben, ez már három hónapja volt, azóta újra legjobb barátok Harryvel, szóval örülök, mert Harrynek nagyon fontos volt ez az egész és most is az, nem veszítheti el újra.

*Louis szemszöge*

Kettesben maradtunk Evelynnel. Néma csend telepedett közénk.
- Nem vagy éhes, vagy ilyesmi? –kérdezi halkan.
- De. Igazából ma még nem ettem. És mivel még mindig én jövök neked, elviszlek kajálni –kelek fel, hosszú órák után először. Emlékszem mikor tegnap beszállt a kocsimba, azt mondta jövök neki eggyel, nos, azóta jövök neki százzal. Te jó ég és mindez csak tegnap volt. Tegnap ismertem meg.
- Csak ne abba a kínaiba.
- Oké. Odamegyünk, ahová csak akarsz. Te ismered a környéket.
- Ja. Hát vannak itt jó helyek –bólogat. Megvárom, amíg elkészül. Nem is telik el olyan hosszú idő, pedig a barátnőimnél, a húgaimnál és Harrynél már megtanultam várni. Sokat. Nem is tudom, melyikük készül el lassabban.
- Mehetünk? –kérdezem, mire bólint. Lent eldöntjük, hogy inkább sétálunk, mert a kajáldák közel vannak, és közben reménykedünk, hogy senki nem támad le minket. Se rajongók, se fotósok, se interjúsok, se dühös exek, se galambok, semmi.
Felkaptam a kapucnim, hogy ne ismerjenek fel, nem mintha olyan sokat takarna, de jobb, mint a semmi.
A rövid úton alig beszéltünk, nincs is nagyon miről, részegen elvoltunk, de így teljesen józanul fogalmam sincs, mit mondjak.
Egy nem olyan forgalmas gyorsétterembe mentünk, ahová feltűnés nélkül eljutottunk. Végre megnyugodhattam, hogy senki nem fog zavarni, és tudunk beszélni Evelynnel, amikor megláttam egy ismerős arcot. Kérlek, ne!