12. fejezet

*Harry szemszöge*

A végére járt a film és nagyon nem volt kedvem becsatlakozni. A felét így is átaludtam. Mellettem Lou feszültem figyelte az épp folyó jelentet. Valami hiányzott. Mégpedig, hogy végig veszekedjük az egészet, minden filmezésnél ezt csináljuk.
- Minek izgulsz ennyire? Úgyis tudod, mi lesz a vége –suttogom a füléhez hajolva.
- Nem, nem tudom. Én Jokernek szurkolok.
- Mindig a jó győz –tudom, hogy ő is tudja, de unatkozom, és ha a két másik fiú nem lenne itt, hangosan vitatkoznánk.
- Majd keresek egy szuperhősös filmet, ahol nem és az lesz a kedvencem –vág vissza felém fordulva.
Liam ránk szól, de Louis folytatja.
- Ha nem izgulnék, már bealudtam volna, így jobb, nincs kedvem lefeküdni –komolyan, mint egy kisgyerek.
- Pedig kéne. Holnap 5-kor kelünk.
- Ennyi erővel, neked is kéne.
- Én az előbb aludtam –mutatok rá –Neked viszont tényleg kéne.
- Jó, Harold, most filmezünk –legyint türelmetlenül. De én nem hagyom annyiban. A szemeim az övét keresik, de azok a filmet figyelik. Alatta ijesztő fekete karikák húzódnak. Miért nem vettem észre előbb?
- Tökre aggódom. Láttad a tükörképed? –nem akarom megbántani, mindössze csak féltem.
- Igen, szoktam tükörbe nézni, de mindig ugyanazt látom! Eddig sem néztem ki jobban! –hallom, hogy ideges.
- Fiúk! Lehetne, hogy kinn folytatjátok?! –szól ránk Liam. Figyelmen kívül hagyom, csak dünnyögök neki egy ahát.
- Nem azt mondtam, hogy rosszul nézel ki –sőt! Ő még karikákkal is tökéletes. Ez tény és mindenki tudja. Karikákkal is szebb nálam, vagy akárkinél. Bár ott lehettem volna neki, amikor a legmélyebben volt, de akkoriban mindenkit ellökött, kivéve Zaynt, mert Zayn, sosem akarta visszafogni. De én vagyok a legjobb barátja és nekem kellett volna ott lennem –Csak ki kéne aludnod magad.
- Nagyon aranyos vagy, hogy törődsz velem, de megoldom –egyedül nem tudja, tudom, hogy nem. És én itt vagyok, de újból ellök.
- Bocs, hogy aggódom érted –fonom össze magam előtt a karjaim, most végre rám néz.
- Nem, tényleg, köszi – motyogja és közelebb húzódik, míg meg nem érzem fejét a vállamon –Köszönöm Hazz –a szívem kihagy egy ütemet, egy örökké valóság telhetett el azóta, hogy így hívott volna. A fél karommal magamhoz ölelem. Egy idő után a légzése egyenletes lesz és a feje nehezebb. Elaludt. Jól teszi, rá fér. Rég aludt ilyen közel hozzám… és én is rég aludtam közel hozzá, de ma az ölében, nem tudom mi vett rá, hogy odafeküdjek, de hálát adok annak a valaminek, mert kényelmes és jó érzés volt. Ismerős.
A sötét lovag-nak hamar vége lett, de én azt se vettem észre, hogy elkezdődött. Niall kikapcsolta és elénk állt.
- Aranyos –jegyzi meg mosolyogva –Felébreszthetem.
- Biztos, hogy nem.
- Akkor mi lesz? Felviszed?
- Nem hiszem, hogy elbírnám, inkább itt hagyom –mondom halkan, ez gonoszul hangzott, de ötletem sincs, mi mást tehetnék vele, anélkül, hogy felébresztem.
- Ugye tudod, hogy még várom a kérdésemre a választ, attól, hogy ti nem beszéltek róla, én még igen –kacsint rám és gyorsan elköszön Liammel együtt. Csak bámulok utánuk, ahogy eltűnnek a lépcsőn felfelé. Mit akar hallani? Mi lenne velünk?  Niall mindig olyan kíváncsi, és mindenről tudni akar, de itt nincs semmi, amiről tudnia kéne. Úgy értem, határozottan nincs semmi.
Ügyelek, hogy ne ébresszem fel Lout, ahogy lefektetem a kanapéra. Kiszedem a zsebéből a cuccait, mint például a kocsi kulcsa, vagy a telefonja, és mellé teszem.
Pár percig ott állok mellette és nézem. Itt is maradhatnék, de betegesnek tűnik egész éjszaka őt bámulni, ahogy alszik. Lassan lépkedek el tőle, és felsétálok a lépcsőn, a szobámig. Hirtelen olyan üres lettem, mindent lassabban tettem, mint szoktam, sokkal több időt töltöttem a zuhany alatt, de nem gondolkoztam, kitöröltem az emlékeket, hagytam, hogy a cseppek lemossanak rólam mindent. Ez csak azt okozta, hogy majdnem elaludtam a forró víz alatt. Az ágyamban mégse voltam képes belépni az álmaimban, hiába hunytam le a szemem, hiába ürítettem ki a fejem, hiába voltam fáradt, az alvás nem ment. Sóhajtva felkeltem, és az ablakomhoz léptem. Volt ott egy beépített pad, párnákkal, ahonnan látni az eget. Egy szál boxerben odaültem. Ma elég sok csillag látszott.

Hajnali egy volt, mi mégis a fűben feküdtünk egymás mellett. A mai nap rengeteg csillag látszott, millió kis fénylő pontocska a sötétkék égen. Messze mindentől, szabályok nélkül, úgy érzed bármit megtehetsz.
- Amúgy Hazz –fordítja felém a fejét Louis, pont akkor, amikor én felé –Az a kedvencem –mutat fel, követem a szememmel, de rengeteg van, ahhoz, hogy tudjam, melyikre gondol.
- Melyik?
- Az a kicsi.
- Az összes kicsi…
- De a nagy mellett –könyököl fel.
- Lou, sok kicsi és sok nagy van.
- Nem igaz, hogy nem látod –összevonja a szemöldökét és sértődötten visszadől.
- Tudod melyik az én kedvencem? –kérdezem halkan. Pár pillanatig még mindig durcásan maga elé mered.
- Mutasd meg.
- Az –mutatok fel.
- Ez most a visszavágás? –kérdezi gyanakodva.
- Dehogy –nevetek fel –Az a kedvencem ott… ami neked.
- Nem is tudod, melyik az enyém.
- Még jó, hogy tudom. Nem vagyok vak- mosolyodok el –Ahová mutattál csak egy nagy van, ami elég feltűnő és mellette, egy nagyon kicsi –mondom, mire izgatottan bólint és elmosolyodik.
- Hé, Harry, eltakarod a kilátást –nyafog, amikor felé hajolok.
- Úgy bírom, mikor hisztizel –nevetek, és félre söpröm a haját a szeméből.
- Hisztizek?! –emeli fel a szemöldökét.
- Igen –bólogatok –Pont, mint egy kislány –szívatom, mire összeszűköl a szeme. Nem tudom, mire készül, de hirtelen már alatta vagyok. A lába a derekam két oldalánál van, az arca pedig közvetlenül az enyém felett.
- Nem vagyok kislány –morogja.
- Inkább, egy kismacska –vigyorgok. Pár pillanatig, bámulunk egymás szemébe, aztán visszafordul a helyére, de nem marad sokáig mozdulatlanul. A fejét a mellkasomra helyezi, de a hátán marad, így kábé keresztbe fekszünk.
- Sokkal jobb –motyogja elégedetten. Kicsit felém fordul, ahogy lenézek az arcára, megkeresem a szemét, az éjszakában, sötétkék, de a csillagokat visszatükrözi, apró pontokként az íriszében, és a pupillájában.
- Gyönyörű vagy –suttogja.
- Te is.
Közelebb hajol, hogy adjon egy puszit… azt hiszem, az arcomra akarja, de csak az államra sikerül.
- Gyorsan, kívánj! – látok meg egy hullócsillagot, mire felkapja a fejét.
- Én nem láttam –görbíti lefelé az ajkait.
- Kívántam helyetted is –nevetek –És majd még lesz, ezért jöttünk, nem? Azt mondták, ma sok lesz.
Felemelkedek, és kicsúszok alóla.
- Most mi az? –kérdezi és megdörzsöli a fejét, lehet, hogy szólnom kellett volna, hogy keljen fel rólam.
- Pisilnem kell.
- Elrontottad a pillanatot –röhög fel –És bevertem a fejem.
- Bocsi, mindjárt visszajövök –motyogom. Tényleg szólnom kellett volna, most biztos fáj a feje.
- Siess, nem szeretek egyedül lenni! –mondja, mikor felállok és leporolom a nadrágom.
- Oké, csak ne aludj el.
- Egyedül úgyse tudnék, de komolyan nagyon siess.
Rámosolygok válaszul, ott hagyom, és próbálok minél gyorsabban végezni, mert tudom, hogy utál egyedül lenni, akár egy percig is.

Gondolkodás nélkül állok fel és húzok át egy pólót a fejemen. Az emlékkép túl tiszta és élénk. Lassan már mindenről ő jut eszembe.
Becsukom magam mögött az ajtót és lesietek a lépcsőn. Ugyanúgy ott fekszik a kanapén, ahogy hagytam.
- Ajjj Lou, miket teszel velem –motyogom és leülök mellé.
Az arca kisimult és mozdulatlan volt, az ajkai félig elnyíltak, olyan szokásos Louis, mikor alszik, megszoktam, hogy mikor felkelek, látom őt, de ez már pár hónapja nincs így. Mivel azóta szerintem kissé felnőttünk, nem várom el, hogy legjobb barátomként együtt aludjon velem, nekem csak azt hiszem, hiányzik. Nem is kicsit. Leginkább az X-faktoros idők, meg amikor együtt éltünk. Sosem kapom már ezeket vissza, hisz Louis megváltozott, he nem is teljesen, mert tudom, hogy az álarca alatt ott van ő, a régi énje, akibe… akit úgy szerettem. Most is szeretem. Ez nem olyan dolog, ami elmúlik. Az ember szereti a legjobb barátját. Ami azt jelenti, hogy Lou szeret engem… márha neki én vagyok a legjobb barátja. Régebben Zaynt mondta annak, de én vagyok. Biztos én vagyok. És akkor szeret. Tetszik ez a gondolat, sokszor azt érzem, elveszítettem.
Felemelem a kezem, de félúton megállítom, nem akarom felébreszteni az érintésemmel, inkább csak nézem, úgyse vagyok már fáradt.
Ráérek holnap megbánni.

Arra ébredek, hogy iszonyatosan fáj a nyakam. Hol vagyok egyáltalán?
Pislogok párat, és az első dolog, amit meglátok, Louis, felettem állva. Kezdenek beugrani az események. Lejöttem hozzá, de hogy aludtam el?!
- Miért maradtál itt? - érdeklődik mosolyogva. A kanapén fekszem és a fejem kábé lelóg, ez megmagyarázza, miért fáj a nyaka. Utolsó emlékeim szerint Louis is itt feküdt. Szóval egy kettőnknek szűk helyen aludtunk együtt?
Válaszul vállat vonok és ásítok.
- Hány óra van?
- 5.
- Basszus, basszus, basszus –ismételgetem, ahogy felülök –Csak fél órám van, hogy elkészüljek.
- Nem vagy lány Harry, sikerülni fog- röhög ki, de nem foglalkozom vele. Fél óra alatt nem tudok elkészülni. Amilyen gyorsan csak tudok, felsietek a szobámba, hogy megpróbáljak kinézni valahogy. Hirtelen azt sem tudom, mit csináljak először.
Húsz perc múlva, mikor a hajamat csinálom, Louis lép be kopogás nélkül, de ő ezt megteheti. Neki dől a csukott ajtónak és szórakozottan figyel. Bizonyára már rég készen van és unatkozik.
Tíz percem maradt és azt sem tudom, mit vegyek fel. Ezzel a gondolattal szinte egy időben Lou a szekrényemhez lép, mintha hallaná.
- Szeretem, mikor ezt viseled –ránt ki egy szürke pólót, majd nekem dobja, én pedig leteszem magam mellé –És ezt –mutatja a fekete nadrágom –Mellesleg mindig  ez van rajtad –nevet. Nekem valószínűleg több időbe telt volna kiválasztanom, ezért felé fordulva rámosolygok, de vissza is térek az elfoglaltságomhoz.
- Oké, mostmár jó a hajad. Gyere már le, kajálni –kéri.  Amúgy is tök mindegy, már nem lesz jobb. Leveszem magamról a pólót és áthúzom a fejemen a Louis által kiválasztottat, mindezt ő végignézi. Miután teljesen felöltözök és elrakom a telóm, elindulunk le.
- Kell nekem egy új tetkó –mondja.
- Ja, nekem is. Tök rég csináltattam.
- Jössz velem? –pillant rám.
- Sziasztok, srácok –köszön, Ni a konyhából. Zayn is ott van, de csak biccent, álmos fejjel, a kávéját szorongatva.
- Igen – válaszolok gyorsan Lounak, mielőtt köszönnék a fiúknak.
- Milyen volt a tegnapi napod, Zaynie? –kérdezi Louis.
- Unalmas, Perrieztem –von vállat –Nektek?
- Kimaradtál a tegnapi csajos estéből –vágja rá Niall.
- Ki sírt?
- Liam, de megoldottuk.
- Liam? Sírt? Az a Liam? A mi Liamünk? –Z szemei elkerekednek. Ezután Niall és Louis egymás szavába vágva mesélik el a történéseket, én pedig a konyhapultnak dőlve, figyelem őket. Csak egy teát ittam, nem voltam éhes.
Pont fél hatkor, megérkezett a sofőrünk, hogy elvigyen minket a stúdióba.

Egész nap próbáltunk, átnéztük a turnéállomásokat, a dallistát, a terveket, a programokat, Alan beszédet tartott nekünk, én pedig szinte bealudtam.
Délután fél öt lehetett, mikor Niall odasúgta nekem, hogy beszélni kéne a szabadnapról, ami Liamnek kell, és igazából mindünknek. Én tovább adtam Louisnak, aki bólintott. Kezdődjön a „győzzük meg Alant” project.
- Alan, beszélnünk kéne –szólal meg Ni. Mikor mind az öten egy kanapén ültünk szembe a menedzserrel.
- Mit akartok? –szűkül össze a szeme azonnal.
- Egy napot. Egy szabadnapot.
- Szó sem lehet róla. Be vagytok táblázva. Nem volt elég a tegnap? Amiről nem is beszéltünk, de ellógtatok egy megbeszélést, ma tovább kell bennmaradnotok.
- De nekünk kell egy szabadnap. Meg tudnád oldani. Rengeteget próbáltunk, menni fog a turnén, szükségünk van erre előtte –mondom neki.
- Mondjatok egy jó indokot. Mind.
- Ha nem kapok szabadnapot, nem tudok kibékülni a barátnőmmel, és akkor nem fogok tudni, jól teljesíteni –magyarázza Liam.
- Nem azt kértem, hogy zsarolj meg Payne, de kezdetnek jó. Többiek?
- Pihennem kell –bólogat meggyőzően Niall –Különben fáradt leszek.
- Szóval te aludni akarsz egy napig!? Malik?
- Engedd meg, aztán ennyi. Kell nekünk. Kicseszett sokat próbálunk, minden rohadt jól megy, szóval legyél jófej.
- Styles? Tomlinson?
- Mivel hosszú a turné és egy hosszabb szünetig három hónap van hátra, ezért sokáig nem fogok találkozni a családommal.
Alan lassan bólint, és Louisra néz.
- Tomlinson, te neked miért kell, és kérlek, ne mond, hogy még turné előtt ki kell buliznod magad.
- Asszem nincs megtiltva, hogy bulizzak –von vállat lazán –Én azért akarom, mert a többiek akarják, mindegyiküknek igaza van és egyetértek mindennel.
- Meggondolom –néz végig rajtunk vizslató szemekkel –Át kell néznek a beosztást. Ne fűzzetek sok reményt ehhez az egészhez.
Felnyitja ölében a laptopját és percekig bámulja, kattintgat, míg végül megszólal.
- Ha az összes holnapi programot átrakjuk a többi maradékra, talán sikerülhet, de így túl lesztek zsúfolva. Ha ezeket a csúsztatásokat estig lebeszélem, a holnap a tiétek. Vállaljátok? –mind bólintottunk - De ez korántsem biztos, csak ha meg tudom oldani.
Ez is jobb, mint a semmi.

Nyolcig maradtunk bent, mire végre hazaengedtek. Alan elintézte nekünk, amit kitörő örömmel és lelkesedéssel fogadtunk… volna, ha nem lettünk volna hullafáradtak. Végül Liam bezárkózott a szobájába telefonokat intézni, Zayn és Niall aludni mentek, ahogy Louis is, viszont én még akartam valamit.
- Hé, Lou –kaptam el a karját, mielőtt eltűnhetett volna a szobájában.
- Igen?
- Arra gondoltam… hogy ránk férne egy nap. Úgy értem ránk –mutattam kettőnkre –Mert kevés időt töltünk együtt. Tudom, rengeteget, de úgy érzem, keveset lógunk együtt. És mivel a legjobb barátom vagy, úgy érzem változtatni kéne, és itt az alkalom –fejezem be egy sóhajjal és hagyom szóhoz jutni.
- Azt mondtad Alannak…
- Tök mindegy mit mondtam neki –legyintek.
- De Harry, velem leszel egész turnén, a családod viszont… és Keilla…
- Louis épp tőled kérdezem, ha velük akarnék lenni, valószínűleg nem tenném, hanem felhívnám őket. Én téged kérdezlek. Ha nem akarod, mond meg, nem baj.
- Én… - beletúr a hajába –Oké.