10. fejezet

Pontosabban nem is az arc volt leginkább ismerős, hanem a hozzá tartózó sötét lencse. Az egyik fotós Evelyn házából, kitartóbb volt a kelleténél. Kifinomult reflexeim vannak még a legtávolabbi vagy a legkisebb villanásokra is. Így szokott lenni, hogy viharos éjszakán nem tudok aludni, mert mire épp elaludnék, jön egy újabb villám, álmomban pedig megjelennek a semmiből a lesifotósok és felriadok, elszívok egy cigit. Ezután átmegyek Styleshoz, mert ilyen éjszakákon ő sem szokott aludni, habár ő inkább azért nem, mert odavan a viharokért, nyitott ablakon át bámulja a szélben hajladozó fákat, a sűrű esőfüggönyt, a villámokat és hagyja, hogy a vihar bejárja az egész szobát, hallgatva a dörgéseket.

Halkan lépek be, rögtön megborzongom, és összébb húzom magamon a pokrócot. Kitárt erkélyautóban támasztja a félfát, körülötte repdesnek a széltől a függönyök. Ő is pokrócban van, csak az övé nem Marveles szuperhősöktől virul, hanem oroszlánkirályos. Ugyanabból a Los Angelesi boltból való mindkettő. Bár én nem teljesen így akartam, jobb lett volna, ha én veszek Hulkosat, ő meg Vasembereset, a kedvenceinket a Bosszúállókból, de ő meg Timon és Rumbásat akart mindkettőnknek. Így szokott az lenni, hogy mindenki kitart a sajátjánál, de csak félig, mert ezen kívül teljesen más milyet vettünk.
Lábujjhegyen osonok feléje, a hátán lobog a szélben Simba sörénye.
Meglököm hátulról ezért, hogy egyensúlyát nehogy elveszítse, muszáj kilépnie a balkonra, ahová bever az eső.
- Nehogy azt hidd, hallottam, hogy jössz –pördül meg. A haja pillanatokon belül csuromvizesen lóg az arcába. Hozzá hasonlóan mostmár én támasztom az ajtókeretet. Tesz felém egy lépést, de én elállom a bejáratot.
- Oké, nem akarsz beengedni. De arról megfeledkeztél, hogyha én ázok, te is –minden lényegesebb ellenállás nélkül hagyom, hogy kirántson az esőbe, mert a fenébe is a szabály, az szabály. Ha ő ég, én is, ha ő ázik, én is stb.
Szembefordulunk az esővel, karba tett kezekkel a pokróc alatt, amik nem sokára csak nehéz rongyok. Szembehunyva hagyom, hogy a vihar verje az arcom.
Harry nekem nehezedik oldalról, de megvetem a lábaim, így nem tudja visszaadni a kölcsön lökést, ha egyáltalán ez a bosszú jele. Lehet, hogy csapnivaló egyensúlyérzékét próbálja kompenzálni, ami a csukott szemeire gondolva, igen valószínű.
Pár perc után elenged, gondolom kinyitotta a szemét. Az eső hangja dobol már a dobhártyámon is, csak a dörgést hallom, azon kívül háttérzajként. Ha jobban belegondolok, kezd az agyamra menni. Nem érdekel, ha Hazz kinn marad, ő dolga, nekem elég volt ennyi, bemegyek.
Kinyitom a szemem, sehol nincs, az ajtó zárva. Baszd meg Harold! Hogy azt az alattomos pofádat! Tudhattam volna, hogy átver. Hogy a francba nem hallottam, hogy bemegy?
Jó, mindegy pár perc az esőben, nem a világ, úgy sincs szíve kint hagyni. De akkor is, átvert! Ő, engem. Hogy süllyedhettünk idáig?

- Miért nézel ilyen morcosan, ijesztő –szól rám kerek szemekkel Evelyn.
Virágosládák között kuporogtunk, mert hát az első legközelebbi ajtón berángattam. Most vajon milyen cikkel áll elő a média? Louis Tomlinson új, titokzatos barátnőjének, úgy látszik virággal kedveskedett az énekes. Miért nem zöldséges boltba tévedtünk be? Bár akkor biztosan a közös konyhakert szenvedélyünkről írnának.
- Nem is azt kérdőjelezed meg, hogy miért tuszkoltalak be egy virágkereskedésbe és rántottalak le a földre egy sor kaktus láda között –kerülöm ki a kérdését. Mit mondhattam volna? Hogy Harry egyszer kizárt az esőbe és azért voltam morcos?
Meglepődök, amikor nevetni kezd.
- Kaktu? Kaktus láda? Ezek kaktuszok. Kaktuszos ládák –javít ki, miután csendre intem. Mintha Haroldot hallanám. Oda van a kaktukért, van egy halom a házunkban. Ha már itt vagyunk, vehetnék neki egyet, hátha jobb kedve lesz tőle a turnén. Nagyon nem akarja itt hagyni Keilláékat. Meg kell néznem van-e itt valami pici cserepes kaktu, amit magával hozhat.
- Amúgy tényleg, miért tuszkoltál ide? –ragadja meg a karom, amikor föltápászkodok a padlóról, hogy utánanézzek annak a kaktunak. Sóhajtva visszahuppanok.
Harrynek mindig igaza van, miért pont most nincs? Azt mondta szüksége van Evnek rám, erre tessék, újabb terhet rakok rá.
- Láttam egy fotóst… -úgy közlöm, mint aki ezzel mindent megmagyaráz. Őszintén? Ez esetben, mindent megmagyaráz.
- És ez gáz? –a kérdése költői, ő is tudja, magának válaszol –Ez gáz.
- Készülj fel rá, megeshet, hogy benne leszel valamelyik újságba, fenn leszel neten stb, mint az én titokzatos partnerem –tessék, belerángattam a hülye média-cirkuszba. Lehet, hogy Hazz dühös lesz rám, de el kell hagynom Evelynt. Kétségkívül szüksége van valakire, de az biztos nem én vagyok.
- Amíg ezt emészted, elmegyek és veszek egy kaktut, egy barátom oda van értük.
- Harry? –kérdez vissza kedvesen. Lehet Styles mesélt neki a kaktuairól, nem figyeltem. Fölösleges körítenem, ez is költői kérdés volt. Tudja, hogy Harrynek veszem.
Megfordulok, hogy választani tudjak, de nem tudok, nem vagyok szakértő. Máskor csak megragadnék egy random növényt és el van intézve, anyának az a lényeg, hogy ajándék.
De most a legjobbat akarom.
- Segítenél? –veszem rá magam, hogy megkérdezzem Evelynt.
- Persze. Miben? –tápászkodik fel ő is.
- Kicsi kell, hogy legyen, de később se nőjön meg, kaktu-szépségnek számítson, egészséges legyen –sorolom. Még azt sem tudom, mik a szempontjai egy jó kaktunak, pedig ellepi a házunkat.
- Még valami? –kérdez vissza, miközben már a polcokon lévő, fajta szerint, rendezett kaktus ládákat vizsgálja.
- Strapabíró, használatlan, gyors komfortos… -sorolom fel az autós feltételeimet, hátha ezt fordítani kaktu nyelvre.
- Ugye tudod, hogy nem kocsiról van szó? –nevet.
- Hogyne tudnám! Egy autó, hogy lehetne kaktu-szépség már megbocsáss –kérem ki magamnak mosolyogva.
Amíg ő lázasan kutat én is próbálkozom, először csak különbséget tenni. Nehéz feladat, mind ugyanolyanok. Vagy mégsem? Ha jobban megnézem, csak annyira ugyanolyanok, mint az emberek. Színárnyalat különbség is van, ahogy nálunk a bőrszín, alakra, formára sem egyeznek, ahogy mértben sem, természetesen, növekednek, mint mi. Persze, ezt nem tudom abból megállapítani, hogy pár percig nézem őket, ezt csak tudom. Ami nagyobb, kicsiből lett. Én meg bölcsebb vagyok, mint valaha.
De melyik számít szépnek? Harrynek melyik tetszene? Ha Styles lennék, melyiket venném meg? Öhh…
- Louis, megtaláltam! –int magához izgatottan Ev. Tényleg megtalálta: apró, formás, élénk, erősnek tűnik stb. A tökéletes kaktu, kaktuk kaktuja. De én mégis megrázom a fejem és kiemelem a legalsó polc akciós ládájából azt, amivel Haroldnak a legnagyobb eséllyel örömöt tudnék szerezni. Fakó,
szabálytalan, girbe-gurba, göcsörtös, több helyen a tüskék is ritkásak. Hát, ja, ő itt kaktuk roncsa.
Evelyn összeráncolt szemöldökkel kapkodja tekintetét a két lehetőség között.
- Ajándékba adod, ne szórakozz –ajándék? Inkább csak veszek neki valamit csak úgy –Azt meg tartsd meg magadnak, ha annyira ragaszkodsz hozzá –forgatja a szemét. Nem vesz komolyan –Amúgy is világsztár akciós terméket vásárolna?
- Megvehetem a szépet is, odaadhatnám Harrynek azt is, de tudod mit? A szépet megköszönné és lerakná a többi szép közé. Nem jelentene sokat, elvegyülne a többi közt, van egy „kis” gyűjteménye. És a nyomival mit csinálna? Meglátná és megrendülne, kitágult szemekkel kikapná a kezemből, megkeresné neki a legjobb helyet, aztán ezermillószor odajönne hozzám, még napok múlva is megköszönni, hogy megmenthet egy növényt. Sokszor nem bírná ki, hogy ott hagyja a helyén, hanem csakúgy magával vinné például a fürdőbe, letenné a csap mellé és abban gyönyörködne fogmosás közben, vagy amikor ennénk, odatenné az asztal közepére. És naponta többször izgatottan újságolná a változásokat a növényen és mutogatná. Pedig én ezeket sosem veszem észre, de ő látja a legapróbbakat is –magyarázom hadarva, a vége felé berekedek. Ev félrebillentett fejjel bámul, megköszörülöm a torkom, hogy a rekedtség eltűnjön –Szóval én inkább a másodikat szeretném.
Szó nélkül visszateszi kaktuk kaktuját a helyére.
- Megyek, megveszem, addig maradj itt –viszlát Evelyn, teszem hozzá magamban.
- Ne, Louis, egyszerűbb, ha én veszem meg, téged felismernek. Elkerülünk dolgokat, ha helyetted egy hétköznapi csaj vásárol, te itt megvársz, csukja a fejeden, senki nem vesz észre.
Beleegyezésemet a kaktu bánja. Nem látja ő már Hazza gondoskodó kezeit. Így viszont közelebb van a kijárat. Míg Ev előre megy a pénztárhoz, észrevétlenül kinn vagyok, ha én mentem volna fizetni, visszafelé el kellene jönnöm a mi polcsorunk mellett ahonnan simán, megláthat, jönne utána.
Haragos lesz Harry, de tudom, idővel megérti majd, hogy Evnek nem rám van szüksége és nem tehetem ki, mint friss húst az éhes média agarainak.
Holnap majd visszajövök és keresek másik kaktut Stylesnak.
A csuklyámat mélyen fejembe húzva, kocogva, kerülgetem az embereket, Evelyn háza, azaz a kocsim felé. Már az első figyelemelterelő jelnél lassítok: kétsaroknyira a háztól egy Daily Mail-logós kocsi. Átmegyek az úttest másik oldalára.
Messziről meglátom a csoportosulást pont a lány háza előtt. Gondolkodás nélkül fordulok sarkon és futok visszafelé, a járókelők arca közt Evelynét keresve a kapucnim árnyékából. A boltba beesek, reménykedve fordulok be a polcsorunkba. Szar érzésem támad, amikor meglátom ott ülni, kaktu alakú szatyorral a kezében. Szar érzés belegondolni meddig ült volna még itt. Lefékezek előtte, mire felkapja a fejét, szemein megkönnyebbülés-hullám söpör át.
- Azt mondtam, maradj itt –hangjában még ott a csalódottság szelleme, de majdnem teljesen elnyomja a megkönnyebbülés és a kérdőre vonás.
- Bocsáss meg, Evelyn, mindenért. Sajnálom. Tudom, hülye szó, én se bírom, de tényleg sajnálok mindent, ami miattam volt rossz neked. Azt hittem, ha lelépek és hagylak az jó ötlet, de a házad előtt tele van fotóssal, riporterekkel és még ki tudja mikkel. Szóval azért jöttem vissza, mert bármilyen baklövéseket csináltam neked eddig, az lenne a legnagyobb, ha itt hagynálak a szarban, amit nem is te kavartál –ezt mind a térdemre támaszkodva, lihegve vallom meg, pedig csak pár száz métert futottam. Hülye cigi.
Felpattan a kőről és olyan hirtelen terem nagyon közel hozzám, hogy felfogni sincs időm, szorosan hozzám bújik.
- Fogalmam sincs, milyen baklövésekről magyarázol, de az tényleg az lett volna, ha itt hagysz, vagyis nem jössz vissza –hopsz, még nem is tudja, hogy Dave reggel nála járt? –Köszönöm –folytatja –hogy nem hagytál ott, mint mindenki más, pedig semmid sem voltam/vagyok –erősen szorít magához és a karjaim önkéntelenül fonódnak köré, miközben arra gondolok, hogy Harry babérjait aratom le. Hogy én nélküle nem lennék itt ennek a lánynak. Hogy ő mennyire jó és én mennyire szar alak lennék nélküle. Harry az én jobbik énem, én pedig az ő rosszabbika. Talán tökéletes lenne nélkülem, de túl önző vagyok ahhoz, hogy elveszítsem.
- Evelyn –szólítom meg. Senkivel nem szoktam sokáig ölelkezni, csak Harryvel, nem is nagyon szoktam mással. Egy idő után kellemetlen, kivéve Styles-szal, ha egy hely lenne, ahol életem végéig leragadnék, és választhatnék, Harry karjai közt lenne, gondolom. Ez túl nyálas és érzelgős… ha tudna ezekről.
- Igen?
- Nem mehetsz haza, és mi lenne, ha eljönnél hozzám, vagyis hozzánk? –nézek a szemébe, mikor elenged.
- Biztos? –úgy tűnik, zavarban van.
- Persze, nem zavarsz, csak az autómat megint hátra kell hagynom –a szájam sarka lefelé görbül. Nem szeretem, ha nem érzem biztonságban őt. Mármint a kocsimat. És ott az a rengeteg ember körülötte, féltem.
- Tudod az utat tömegközlekedéssel? –kérdezi, amint kilépünk a boltból. Előveszem a telefonom és rámegyek a térképre.
- Nem, épp ezért hívok egy taxit rajta –biccentek a mobil felé. Vannak tárgyaim, amiket megszemélyesítek, ezek, amikkel törődök, és ezeket Styles szobájában tárolom, (kivéve a kocsimat és telómat, egyértelműen). Például a gitárom, a deszkám a focilabdám, és néhány kupa. Az én szobának nevezhető kuckóm, egy nagy roncstelephez hasonlít leginkább, nem tehetem oda a kis szerelmeimet. Mindenkinek a szobája kifejező, illik a személyiségéhez, az enyém szeméthalmaz, Stylesé rendezett, tiszta, világos, olyan Harrys, kivéve azt az egy sarkot, ami az enyém. Zayné grafitis, a fal firkás, néhol bandás poszterek lógnak le, egyszóval Zaynes. Liam egyik fala képregényekből kivagdosott lapokból áll, de ezt általában elrejti, nem szeret gyerekesnek tűnni, tele van könyvekkel, ahogy Harold is. Bár ha már a gyerekességnél tartunk, van egy óriási plüss macija és plüss Woody a Toy Storyból. Niall zöld színű környezetben él, de komolyan hogy bírja?! Az ágynemű ír zászlós, ahogy a falon is lóg egy, de mondjuk megértem, hiányzik neki a hazája.
Lerendezem a hívást. Ez a legegyszerűbb megoldás, az a gáz, hogy nincs nálam pénz, az összeset kaktura költöttem, de ha hazavisz, akár megkaphatja az ár kétszeresét is. Pár perc múlva meg is érkezik a fekete jármű. Amilyen gyorsan lehet bepattanunk és elhadarom a címet.
Ma szerintem mindenki otthon lesz, kivéve Harryt.
- Várjon meg itt –szólok a vezetőnek, mikor leparkol az óriási ház előtt –Evelyn maradj itt, te vagy a zálog. Nyugi, nem hagylak itt –teszem hozzá az arckifejezése láttán. A sofőr kicsit bosszús és mond még valamit, de csak berohanok a házba.
- Louis! Öt éve nem láttalak –vigyorodik el szőke bandatáram amint meglát, a nappaliban –Ugye tudod, hogy tartozol, némi magyarázattal.
- Aha, jó, Niall, van nálad pénz, visszaadom, csak a taxis kinn vár.
- Miért vagy taxival? Hol a kocsid? Hol van Harry?
- Lehetne, hogy a kérdéseiddel, azután zaklatsz, hogy adsz pénzt? –kérdezem kicsit hangosan.
Szó nélkül a zsebébe nyúl és előhúz, egy ötvenest. Király, pont jó.
Kirohanok, és egy mozdulattal át adom a pénzt, és gyorsan kihúzom Evelynt.
- Oké, Ev, készülj fel, a fiúk, ha nem is mind, de itthon vannak, és lehet, hogy kapni fogsz pár kérdést, vagy megjegyzést, de egyet ne felejts el, soha nem vegyél komolyan semmit –fogom meg a vállát, aztán befelé irányítom.
Ahogy nyitom az ajtót Niall beszél is.
- Szóval Tommo mesélj… Hát ő ki? –látja meg Evelynt. Niall a világ legkíváncsibb lénye mellesleg.
- Ő Evelyn, Ev, ő itt Niall –mutatom be őket egymásnak. Niall mindent tudó széles vigyorral lép közelebb.
- Örülök Evelyn –ráz vele kezet –Mostmár Louis elvárom, hogy elmesélj mindent, és tényleg mindent, onnantól, hogy otthagytad a próbát.
Niall kék szemei megtalálják az enyémet és kíváncsian fürkész.
- Jó, jó nem nézz így rám –legyintek –Tegnap Evelynnel voltam, és reggel Styles értem jött, aztán visszamentünk hozzá –nézek a lányra –és egy pasi hívta az újságírókat, ezért nem mehetett haza.
- De szépen elmagyaráztad, mindent értek –forgatja a szemeit gúnyosan.
- Tudom. Fontosabb dolog. Kurva éhesek vagyunk –mosolyodok el kedvesen szavaim ellenére. És igen, már a kaja említésétől, Niall tekintete felcsillan és a gondolatai elterelődnek.
- Rendeljünk pizzát.
- Asszem pizza mérgezést fogunk kapni –húzom el a szám, de beleegyezem.
Niall intézi a telefont, mi addig felvisszük a szobámba a Harrynek szánt kaktut. Lerakom egy üres helyre, amit nehéz találni, de valahogy megoldom. Evelyn csak ámulva nézegeti a házat, ami nagy és szép, kivéve a szobámat. Liam ajtaja mögül zenét hallok, szóval gondolom, itthon van, de nem zavarom, bármit is csinál.
Lent, Ni –ahogy éreztem –kérdésekkel bombázza szegény lányt. De minden tiszteletem az övé, hogy kibírja és ésszerű válaszokat ad.
Én felhívom Alant, mert még ma haza kéne jutnia és csak a menedzserünk tudja elintézni, hogy a sok firkász és fotós eltűnjön. Abból, hogy ennyien vannak, arra következtetek, hogy megemlítették Harry nevét, de engem is láttak, ergo valahol ketten voltunk és ilyet nem minden nap lát a média, sőt…!
Megint végighallgatom Alan kioktatását és figyelmeztetéseit, majd megígéri, hogy megpróbálja elsimítani, és felhív, ha mehetünk, de már van rólam mai kép a neten, ergo van bizonyíték, hogy ott jártam.
A konyhába visszatérve láttam, hogy Ev és Ni elég jól elvannak, ebből csak egy valami jön le nekem, mindenki tud ezzel a lánnyal beszélni, csak én nem. Komolyan, miről kéne beszélnem vele?
- Hol van Zayn? –kérdezem Nialltól.
- Hát… ööö... izé, szerintem Perrie-nél, vagyis nagyon remélem, hogy Perrie-nél.
Nos, Zayn és a félrelépései, de szerintem, ahogy én láttam, csak akkor van, amikor részeg.
Alig másfél óra telik el, mire Alan hív, hogy tiszta minden és hazamehet Ev. Ebben a másfél órában én is beszélek a vörös lánnyal, egész jól megy, de nem, akkor sem rám van szüksége.
Elég hamar hívok egy újabb taxit és gyors és érzelmes búcsú után elindulunk. Nem igazából nem volt gyors, se érzelmes, de mindegy.
- Ev, azt hiszem, el kell mondanom valamit –kezdem a taxiban, teljes testemmel felé fordulva, ülés közben.
- Igen?
- Ma reggel… -kezdem –A… Dave nálad járt.
- Mi? –kapja fel a fejét. A szemi tele vannak döbbenettel és talán rémülettel.
- Dave kopogott, és szerintem bocsánatot akart kérni, vagy megbeszélni veled, és én voltam ott…
- Bántott?
- Nem érdekes –legyintek gyorsan –A lényeg, hogy szerintem, vagyis remélem, hogy bocsánatot akart kérni, lehet, hogy el kéne mondanod neki, hogy nincs köztünk semmi –mutatok kettőnkre.
- Nem tudom, hogy akarom-e… mármint a kibékülést vele, vagy a bocsánatkérését, de talán felhívom –bólint bizonytalanul –Köszönöm, hogy elmondtad!
A megkönnyebbülés szétárad a testemben, jobb lesz neki, érzem, hogy jobbra fordul majd a sorsa. Harry büszke lehet rám, nem tudom pontosan miért, de az lehet.

Szinte biztos, hogy, még látni fogom Evelynt, ezért nem borultam sírva a nyakába, nem mintha amúgy megtenném, de ez még egy ok volt, hogy ne csináljam.
Végre a saját kocsimmal vezethetek hazáig és van egy érzésem, hogy Harry otthon van, és ettől felélénkülök. Ma rengeteg megérzésem volt, tuti valami médium vagyok.
Futva megyek be a házba, Harry itthon van és várom, hogy lássam.
Nem törődök Niallel, akinek még maradtak kérdései, csak felmegyek az emeletre. Kopogás nélkül nyitok be, csak mert én megtehetem.
- Ennyire hiányzom? –kérdezi Harry vigyorogva, mikor beesek az ajtaján. Az egyik fotelében ül a telefonjával.
- Csak szeretnéd, van neked valamim –emelem fel a szemöldököm kicsit.
- Igen? –kel fel –Tényleg mi volt Evelynnel?
- Semmi különös, azt hiszem, jól van –bólogatok szórakozottan. Harry szobájával szemben van az enyém, amiben ott van az ajándéka, ami nem is ajándék, csak úgy adom neki, mert ilyen kedves vagyok.
- Boltban voltunk és eszembe jutottál –motyogom, mire mosolya megnő. Csak benyúlok a szobámba a szatyorért - És ez lesz a karácsonyi és a szülinapi ajándékod egyben, hogy azokat megússzam –közlöm vele.
- Rontsd még el párszor a pillanatot, kérlek.
- Nem megy, sajnálom, és a beszédemet pedig elfelejtettem –húzom el a szám –Pedig készültem, egy hosszú, megható szöveggel –bizonygatom, majd angyalian elmosolyodva átadom neki a kis csomagot.
Ahogy elveszi tőlem és meglátja, elkerekedik a szeme, pont, ahogy megjósoltam.
- Ez… -kezdi, csak pár pillanat múlva folytatja –Ez a kedvencem –jelenti ki és lerakja maga mellé, majd felém lép. És ettől a mozdulattól a torkomba ugrik a szívem, pedig ez nem szokott előfordulni, vagyis szokott, de nem kéne. A karjaim alá nyúl és magához ölel. Elképesztően szorosan, ilyenek a Harry ölelések. De ez mégis más, és biztos vagyok abban, hogy érzi a heves szívverésem. Visszaölelem, karjaimmal a nyaka körül. Kicsit felemel, hogy egy szinten legyek vele, és ne kelljen lehajolnia. Ez az ölelés, és ahogy az arca a nyakam és a vállam találkozásánál van, mindent megér. Örökké így tudnék maradni, igen, ez a kedvenc helyem.