2016. április 11., hétfő

27. fejezet

Dehogy fekszem le.
Megyek át a folyosón, le a hátsó lépcsőn, amit csak a személyzet használhat, meg mi, akik nem akarunk másokkal találkozni. Most kicsit zavar, hogy egy tízememeletes szállodában vagyunk. Louis az első emeleten, én a tizediken. Végtelennek tűnő lépcsőfokok után leérek. A folyosón Alberto sutyorog az egyik szobalánnyal. Mikor meglát, elküldi a lányt és gyorsan behúz Louis szobájába. Az összes ablak kitárva, a földön, az ágy mellett tócsa. A szememmel őt keresem, de nincsen a szobában. A mosdó ajta nyitva, öklendezés szűrődik ki. Albertonak esem, össze-vissza kiabálok, hogy miért nem tudott vigyázni Louisra, hiszen ezért fizetik. Rezzenéstelen arccal tűri kirohanásom, csak a vállaimnál fogva tart erősen. Aztán elmúlik és csak bőgök. Hülye érzés egyszál köntösben, Louis testőrének karjaiban megtörni. Azt mondja vigyázott ő rá, már hogy ne vigyázna. Még az italáért is ő ment el, pedig nem kellett volna. Presston és ő csak pár percre hagyták magára Zaynt és Louist, hogy hozzanak nekik valamit. Mikor visszaértek, hűlt helye volt a kettőnek. Egész éjjel buliról-bulira keresték őket, míg végre hajnalban Zayn felhívta Presst, hogy jöjjenek értük. Valami arab partin vedeltek és Louis kicsit túlzásba vitte.
-Ugye mondtad neki, hogy többet ilyet ne csináljon?- kérdezem szipogva.
-Zaynnel megpróbáltunk beszélni, de Louis annyira ki volt ütve, hogy lehetetlenség lett volna vele bármit is kezdeni. Most meg kissebb gondja is nagyobb annál, hogy kioktassam...-biccent a fürdőszoba irányába.
-Bocs, hogy kiabáltam- dörzsölöm meg az arcom. Nem volt jogom hozzá, én tegnap meg sem próbáltam vigyázni rá.
Nem lepett meg, hogy koncert után mire leértem az öltözőbe a kettő már sehol sem volt. Nem tudom mire számítottam, de valahogy mégis csalódottság lett rajtam úrrá. Nem mintha Alan nem akadályozta volna meg, hogy ugyanazon társaságban menjünk Louisval valahová, de nem tehetek róla, álomvilágban élek. Azt képzeltem, hogy ott vár majd ő is az öltözőben és megosztjuk egymással az este örömeit. Úgy szeretem ilyenkor hallgatni, koncert után, amikor teljesen felszabadult és gátlástalan, kicsit olyan, mintha meztelen lenne. Aztán megpróbálhattuk volna kijátszani Alant, hisz elég könnyű mikor nincs jelen. Szerencsére Albertoék mellettünk állnak és legtöbbször fittyet hánynak az értelmetlen követeléseire. Barangolhattunk volna a melbourni éjszakában, hisz mind a ketten annyira szeretjük a felfedezni való dolgokat...
Igen, azt hiszem menthetetlen vagyok, nem csoda, hogy egész éjjel képtelen voltam teljes szívből örülni. Pedig nem volt egy rossz buli, bár biztosan szöges ellentéte annak, amiért Louis úgy oda van: az idegen arcokért, az egyszerű emberekért, a gondtalan fiatalokért. Közöttük szeret elvegyülni. Nem is emlékszem már mikor volt utoljára, hogy velünk jött volna a hivatalos partikra, márpedig a nagyobb országokban általában meghívnak bennünket legalább egyre. Irtózik a sznob gazdagoktól, akik legtöbbször mind idősebbek nálunk, a kötelező bájolgástól, a visszafogott koktéloktól, a felszínes témáktól. Pedig nem is olyan borzalmasak, ha az ember nem zár be úgy előttük mint ő. Én például kifejezetten élvezem, hogy nevethetek kicsinyes problémáikon, amiken Louis egyenesen feldühödne. De nem ez az egyetlen szórakozásom: szeretek velük beszélgetni, szeretem a családi történeteiket hallgatni, szeretem, hogy ahány ország, a gazdagok szokásai is olyan színesek. Szeretem, ahogy egymásról pletykálnak, mit sem törőve azzal, ha az érintett pár méterre áll tőlük. Szeretem, hogy azt hiszik pénzzel bármit megtehetnek...
A szobalány kopog, egy felmosófát és egy vödör vizet hoz, Alberto kimegy érte. Értékelem, hogy minél privátabban próbálja eltűntetni Louis nyomait. Segítek neki.
Nem tudom mennyi idő telik el, amikor végre kibotorkál a mosdóból. Felnézek a már majdnem teljesen tisztára sikált padlóról. Nem tehetek róla, de nem tudom megakadályozni, hogy ne sokkolódjak le a látványtól és ez ne üljön ki az arcomra is, egyértelművé téve Louis előtt, hogy mennyire szörnyen fest.
-Menj el- suttogja. Nem parancs, nem könyörgés, mégcsak nem is kérés. Kijelentés, mintha eldöntötte volna már helyettem, mintha eldönthetne bármit is helyettem.
-Ez a hálád, amiért takarítok?- viccnek szánom, még egy műmosolyt is megeresztek, de természetesen én nem tudom mikor kell viccelni, nem vagyok ő. Olyan, mintha, direkt az ellentétét csinálnám annak, amit kéne. Pedig egészen tragikusan véletlenül teszem ezeket.
-Nem kértem, hogy takaríts és merem állítani, hogy Alberto sem.- nem ellenségesen mondja, csak elgyötörten.- És téged se kértelek- fordul a testőréhez.
-Mindig is tudtad hogyan köszönjed meg a dolgokat- mosolyog fel rá Alberto kedvesen.
-Te meg sosem tudtad hogyan büntesd az engedetlen semmirekellőt- rázza meg fejét lemondóan.
-Dehogy nem- tápászkodik fel a férfi- ma egész nap ágyban kell maradnod- felnyalábolja Louist és beletuszkolja az ágyba. Amaz természetéből adódóan ellenkezne, de annyi ereje sincs, hogy felkiáltson.
-Na látod Alberto, erről beszélek.- sóhajtja a takarók alól elégedetten- máshoz sincs kedvem, mint egész nap az ágyban fetrengeni.
-Ezt örömmel hallom- mosolyog a másik- nem bánnám, ha egy kis időre én is kikapcsolhatnám a mindig készenlétben álló louistomlinson-radaromat.
A fürdőben kiöblítem a rongyot és a vödröt, majd kezet, arcot mosok. A tükörből egy ártatlan arc mered vissza rám, kócos fütökkel és a sírástól még mindig zöldebb szemekkel.
-Ne nézz rám így!- parancsolok a tükörképemre- Ne sajnáld magad! Igen, gyengébb vagy, mint hitted. Ha viszont feladod, biztos a vereség. Ha nem adod fel, nos akkor legalább késlelteted a katasztrófát.
Hátatfordítok magamnak és visszamegyek a szobába. Alberto már nincs jelen.
-Szóval, menjek el.-állok meg az ágyánál.
-Jó lenne.- motyogja, azt hiszem már félálomban.
-Oké- egyezek bele. Aztán melléfekszem.
-Rájöttem miben hasonlítunk- fordul felém csukott szemmel- Nem szeretjük azt csinálni, amit mondanak nekünk.
-Nem bizony- értek egyet mosolyogva.
Nem szól többet, csak puha légzését hallgatom csupán. Beesett arca a hamuszürkéből lassacskán a kicsit természetesebb sápadtfehérré halványul. Hosszú, sötét szempillái majdhogynem kiugró arccsontját söprik. Egyik keze feje mellett fekszik ernyedten, majd' beleolvad a hófehér párnába. Megérinthetném, de valami azt súgja, akkor megtörném a kép tökéletes varázsát. Igyekszem minél jobb szobornak tettetni magam, miközben az ausztráliai nap vègigtáncol mélyen alvó alakján.
Csak este ébred fel, nem túl nagy örömére épp a FIFAjával szórakozom. Míg aludt, addig először egy idő után én is bóbiskoltam, rám is rámfért egy kicsit. Aztán, mikor Alberto újra felbukkant, megnyugtatott, hogy Alan áldását adja a Louisval töktött napomra, ha így mindkettőnket biztonságban tudhat, sőt egyenesen örül, mert kettővel kevesebb gondja van nélkülünk. Nemcsak ezért jött, hanem, hogy csekkolja és hozzon neki néhány könnyű ételt. Én felszaladtam átöltözni végre abból a hosszú távra nem éppen kellemes fürdőköpenyből. Benéztem gyorsan a fiúkhoz is, már aki háznál volt. Aztán vissza is mentem, de ezúttal fölszereltebben: kajával, telefonnal és pár, a szálloda által előfizetett magazinnal. Habár azokból minden szobába jár egy köteg, nem voltam benne biztos, hogy Louis még nem talált nekik valami rendeltésükkel ellentétes feladatot. Miután már nem voltam képes több horoszkópot, divat- és szextippet magamba szívni és már elfogyott az összes újságlap, amiből origami figurákat hajtogathattam volna, hogy beboríthassam velük az alvó Louist, bekapcsoltam a tvt. Máris benne volt az egyik játék, amit még otthon pako úgyhogy a kontrolert kezelésbe véve megpróbáltam a rekordját ledönteni. Igaz, helyesebb az, ha úgy fogalmazok, hogy megpróbáltam tisztességesen játszani.
Amint felébred, csatlakozik hozzám és úgy elver, hogy csak na. Igazából csak annyira ver el amennyire szokott, de mindegy is. Jóízűen megeszi Fifázás közben, amit Alberto készített oda neki. Azt mondja az origami figurákra, hogy szépek lettek, amikor felhívom rájuk a figyelmét két játék között. Aztán párat szét is szed (jó tisztába lenni azzal, mennyire értékeli kemény munkám gyümölcseit), és hangosan felolvassa a Cosmopolitan 'Hogyan pezsdítsük fel az ágyban történteket' című cikkét. Fetrengünk a röhögéstől, ahogy megpróbáljuk magunk elé vizuálni a lehetetlen pózokat, amiket a magazin ajánl a nemi élet felturbózása érdekében. Le sem veszem róla a szemem, miközben hátravetett fejjel nevet, puha hajjal, kócosan, sápadt arccal, mégis kipirultan. Hiába olvastam már el a délután folyamán azt a cikket, és bizonnyal állíthatom, hogy kellőképpen kiszórakoztam magam, most mégis nevetek. Nemcsak a mulatságos képtelenségeken, amiket hozzáfűz, hanem azért is mert, ha nem nevetnék abbahagyná ő is és rám figyelne, de így zavartalanul nézhetem, ahogyan átadja magát az örömnek.
Na tessék, újra itt van. Újra érzem a reményt. De nem lepődöm meg, mert rájövök, hogy Louisval lenni a remény hullámvasútja. Csak azt kellene valahogy kitalálnom, hogy hogyan tartsam fenn a száguldó kocsinkat. A vidámpark törvényei szerint lehetetlen a hullámvasúton lefele száguldás nélkül használni a játékot. Majd meglátjuk, hogy nekem sikerül-e a termèszet törvényeit rábírni arra, hogy legalább a fenn töltött időket meghosszabbítsuk, a lentiek rovására.

9 megjegyzés:

  1. Hűha....hűhahűhahűha.
    Nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek...
    Mondanám, hogy lelkinyomorékká tett a rész, de igazából az vagyok xd szóval csak hűha...
    Az a jó és egyben a rossz is, hogy Harryben magamat fedeztem fel,csak így még szánalmasabbak vagyunk... De attól még kikebasz*tt jó, és még csak véletlenül sem higgyétek, hogy nem tetszett. Mert nagyon is. Azt hiszem bátran állíthatom, hogy senkit sem olvastam még így... Ezt de jól megfogalmazták xd
    Szóval azt akartam kimakogni, hogy annyira egyedi, gyönyörű és utánazhatatlan, ahogy írtok... Teljesen magával ragad, és elmondhatatlanul imádom a szóhasználatotokat, a mondataitokat, mindent. Annyira csodálatos...
    *nem akart bőgni, de eltörött a mécses*
    Szóval csak annyit, hogy fantasztikus! 😊😀😍💜

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nem engem illet😌😌🙈
      De azért ideírom hogy teljesen igazad van! amit megfogalmaztál... arról ahogy ír, teljesen egyetértek veled❤

      Törlés
    2. De te is ugyan így írsz, szóval téged is érint 😀💜

      Törlés
  2. Nemrég találtam rá a blogra, és olvastam el az összes részt:)
    Igazából nem nagyon szeretem az ilyen X-faktoron és hasonlón alapuló Larry sztorikat, ennek is félve kezdtem neki, de nagyon - nagyon megfogott!
    A stílus, a nyelvezet, a szereplők, a történet, minden!:)
    Alan egy f*sz. Már bocsánat. Mi az hogy Harry alegjobb? HOgy nem is mehetnek egymás közelébe? Néha azt éreztem, mikor róla olvastam hogy mindjárt földhöz vágom a telefont mérgemben, csak annak haszna nem lett volna.

    Mikor eljutottam a csókos részhez, annyira meghatódtam. Ahogy mindketten szeretik egymást, mégsem merik bevallani ; ahogy Harry kimakogta hogy szereti Lout, és ahogy most megpróbálják megbeszélni...hihetetlen.

    Nagyon tetszik, alig várom a folytatást!:)

    Ui: Lehet túl gyorsan olvastam, de ugye jól gondolom, hogy még nem tudjuk, hogy miért is vesztek össze és szakítottak, csak annyit hogy megütötte Louis Harryt? Igaz?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen!!❤ komolyan nagyon örülök, hogy annak ellenére megfogott téged hogy inkább az au-kat preferálod:) így az egész kommented még jobban esik😊💕
      Remélem máskor is írsz nekünk kedves szavakat, mert az mindig jól jön😉 és erőt ad💖 -L

      Törlés
    2. Nyugi, igaz, hogy még nem magyaráztuk meg a teljes esetet, de reményeink szerint hamar sort tudunk rá keríteni.
      Csak kíváncsiságból: hogyan tudtad annak ellenére mégis rábírni magad, hogy belekezdj az olvasásába?😊
      Nagyon jól estek a bíztató szavak, köszönjük💋

      Törlés
    3. Facebookon már korábban láttam a blogot megosztva, belekezdtem és kb 1-2 fejezet erejéig elolvastam, majd letettem, hogy oké x-faktor, nemigazán.
      Aztán elolvastam mindent mást ,amit csak lehet. Már angolul olvasok, mert a magyarok kifújva, és bár értem a sztorikat, mégsem olyan mint egy magyar.
      És néhány napja láttam újra megosztva a blogot fb-n, és a nagy "magyar Larry- történet hiány " hatására újra nekilódultam, és másodszor már továbbolvastam, és valami hihetetlen módon magába szippnatott, és 2 nap alatt kivégeztem :D

      Nemtudom régen mi bajom volt ezzel a történettel, de nem votlam 100-as hogy csak úgy letettem :D

      Törlés
  3. Örülünk hogy így alakult, üdv nálunk🏡

    VálaszTörlés