26. fejezet

*Louis*

"Nincs barátnőm." Ugye tudja, hogy ez nem vicces? Oké, én tudom, hogy Keilla nem a barátnője, csak a húga, de Hazz eddig még nem jött rá. Vagy mégis? Mondd, hogy nem hallottam rosszul!
-Mi? Miért nincs?- ok, nem mintha zavarna, ha nem lenne...
-Már nincs, ennyi.- közli egy vállrándítàssal. Wow. Úgy látszik könnyebben és hamarabb rájött, mint reméltem.
-Azt hittem szereted.- dehogy hittem. Ez csakúgy kicsúszott a számon. Mindig tudom, hogy mit kell mondani, sajnos legtöbbször mégis az ellenkezőjét mondom.
- Persze, hogy szeretem -áll fel nagyot sóhajtva és sétálni kezd előttem- mint a húgomat -magyarázza. -Komolyan Louis, neked is tudnod kellett volna, hogy ő csak figyelem elterelés -Persze, hogy tudtam, előbb tudtam mint te -Hogy mondhattad hogy nem ismersz? Ha te nem ismersz, akkor ki? -ez is igaz. Én ismerem őt a legjobban. Talán Annénel is jobban, hiszen vele nem osztotta meg minden apró titkát, nekem a semmiségeket is elárulta, az összes gondolatát.
- Nyugi már, kamuztam. Ismerlek, oké? De néha bonyolult vagy. Nincs barátnőd, -annyira felszabadult érzés ezt a két szót kimondani -mióta?
- Amióta rájöttem hogy te feléd többet érzek.
És az mikor volt Harry?? Úgy megkérdezném, de nem, valahogy félek a válaszától. Viszont ebből kiderül, hogy mostanában, mert Keilla... habár nem mesélt a kapcsolata fejlődéséről, szóval kitudja mióta nincsenek együtt.
Valami frappáns választ kéne rávágnom, mielőtt még véletlenül kicsúszik a számon még egy 'mióta?'.
- ...2010?- ez jó, elég egoista.
- Louis. Ez így nem fog menni. -ha elviccelem, mert bocsi csak ehhez értek.
Na jó nem. Megérdemli az igazat. Az okokat, érveket, már ha ezek azok. Végig gondoltam már százszor az egészet, mióta elmondtam neki, hogy megcsókolt. És tudnia kell.

Miután elment, csak akkor esett le mit mondott. Konkrétan szerelmet vallott nekem. Elmondta, hogy szüksége van rám. Fel se fogtam igazán. Erre vágytam, nem? Igen, csak nem gondoltam, hogy ez ennyire sokkol. Annyira, hogy ne tudjak normálisan válaszolni.
Persze, amit mondtam igaz volt és tudom, hogy az a helyes válasz, de ugyanakkor tévedtem is, nekem sosem menne nélküle.
Megint csak magát fogja okolni, amiért ÉN visszautasítottam. Egyáltalán mit gondoltam!? Csak valahogy nem éreztem késznek magam arra, hogy egy hotel szobában töltött 15 perc alatt hirtelen felindulásból, össze is házasodjak vele, vagy mit tudom én. Tényleg idő kell, hogy feldolgozzam, engem választott.
Ugyanakkor itt vannak Zayn szavai, miszerint újra meg fog bántani, megint elhagy. És az igazság, hogy sokkal jobban félek attól, hogy rá jön mennyire roncs vagyok és nem kellek neki majd, mint attól hogy belekezdjek ebbe az egészbe.  Harrynek van szerető családja, barátai, élete, ő a menedzser kedvence. Pont nem illek a képbe. Nekem minden ami van, az a ma, és annak élek. Nem tudnám ezt csinálni Harryvel, mert ő a teljes ellentétem, nem lennénk jók.
Egyszer már jók voltunk. És együtt erősebbek vagyunk. Én ismerem Harryt és nem mások. Ha félek, hogy elbukunk és meg se próbáljuk, akkor sosem sikerül. Szeret, nem?
Előveszem a táskám oldalzsebéből a cigis dobozt, ami már csak mindössze 2 szálat tartalmaz, majd kilépek a hajnali harmattól csillogó füves kertre nyíló erkélyre. Hűvös van és csend. Érzem, ahogy megnyugtatja az idegeim.

Máris vége az első koncertünknek. Mindig is bántam, hogy sokkal hamarabb elillan, mint bármi más. Még a készületek is hosszabb ideig tartanak, mint maga az élvezet, a színpadi része az egésznek. Közben, és még utána is sokáig nem érzek mást csak az adrenalint. Komolyan, nem érzek éhséget, akkor sem, ha végigrohangáltuk és ugráltuk a showt, pedig közben nem nagyon van lehetőség evésre. Nem vagyok szomjas, se fáradt, se levert. Csak a szokásosnál is rekedtebb és nyughatatlanabb. Lejövünk a színpadról és nem tudok leülni, mindenem bizsereg és alig rángatták le rólunk a madzagokat, mi Zaynnel már kocsiban ülünk és megyünk neki a melbourni éjjszakának.
Mellkasig kihajolok az ablakon és kitárom a karom, Arábia ugyanígy tesz, csak az autó másik oldalán. Mindenfélét kiabálunk, bele a neonfényekbe, a velünk együtt suhanó autók közé. Imádom ezt, mert végre bármit kikiálthatok anélkül, hogy valaki meghallaná. Én ilyenkor vagyok őszinte. Ekkor is csak azért, mert rekedt üvöltésem elnyeli a hatalmas, villódzó Melbourne.
Az arcomat csípi, vágja a sebesség, épp azt ordítom (kis tulzással, mert a számon több hang ma este már ugyan ki nem jön), hogy szabadság, amikor a széltől(!) könnyező szememen át, az összemosódott fénypontok és kivilágított hírdetőtáblák között egy pillanatra határozottan kirajzolódik a turnés plakátunk. Mindig kiválasztunk egy hivatalos képet, ami aztán az összes promóciós cuccon szerepelni fog. Ugyan azt küldték el az összes országba, az összes plakáton ugyan az van. Hányszor láttam már, most komolyan? Ezermilliószor. Mégis abban a másodpercben úgy látom, ahogyan még sosem (és most nem a könnyeimre célzok). Először látom kívülállóként, mintha nem lennék rajta, végre nem arra fókuszálok, hogy én milyen vagyok  (pedig mind az ezermillió alkalommal ugyanúgy néztem ki, mint amikor először láttam, de ez engem hol zavar? Talán egy szebb világban fog, de itt ugyanúgy megcsodálom magam, ahányszor lehetőségem nyílik rá). Először látom egészként. Harry áll középen, karba tett kézzel, nevet. Szép, gyönyörű, tökéletes és sorolhatnám napestig, a gödröcskéje mélyen belevág a bőrébe, fehér fogai kivillannak. Mégis egyedül a szemei tartják fogva az enyémeket, amik üresen bámulnak le rám a plakátról. Emlékszem a fotózásra, nagyon jól tudom mikor volt. Én tettem vele azt, ami most egy hirdetőtábláról szúr gyomorszájba. Sárba tapostam, én aki a legközelebb álltam hozzá.Az autónk tovasiklik, ahogyan a tábla is, az ellenkező irányba. Nem számít ha az összes többi turné képén az én baromságomon nevet csillogó szemekkel. Nem számít, mert van egy amin nem. És azt az ürességet nincs mivel helyrehoznom. Nem maradt semmim, amit neki adhatnék.

*Harry*

Alan ordibálására ébredek. Ez turnén gyakori, csodálkozom, hogy ennek ellenére eddig még egy szállodából sem dobtak ki minket. Bizonyára a figyelemért és a pénzért cserébe, kötelességüknek érzik elnézni az összes nyavajánkat.
Kicsit fáj a torkom még, de nem vészes. A doki is csodákra képes hirtelen, ha pénz kerül szóba. Sikerült énekelnem szinte végig tegnap este, azzal a különbséggel, hogy a magasabb hangokat áttettem mélyre, feljebb tekerték a mikrofonom, a fiúk is különösen odafigyeltek rám, hogy beugorjanak, ha elfogyba a szusz. Na és természetesen a srácok is igyekezték megkönnyíteni a dolgom, miután a koncert elején megkértem őket, hogyha egy kicsit is szeretnek, segítsenek be nekem az éneklésbe. Nem is kell mondanom, hogy ezek után még a szokásosnál is hangosabban zengett az aréna a többezer féle hangtól.
Felveszem a köntöst és kíváncsiságomnak engedve kibotorkálok a folyosóra. Zayn szobájának ajtaja nyitva, szemben van az enyémmel (ő a másik, akit elbarikádoztak Louistól) , onnan szűrődik ki az ördögi szólam.
Zayn az ablaknál cigizik látszólag kicsit idegesen Alan kirohanását hallgatva. Nincsenek egyedül: Press, Z testőre terpeszkedik a kanapén.
-Nektek is jó reggelt!- csoszogok be.
-Styles, mars vissza aludni!- teremt le Alan két dühös mondat között.
-Nem tudom kinek a kiabálása miatt ébredtem fel...-tárom szét karjaim cinikusan. Kényelembe helyezem magam az egyik fotelben és kíváncsian várom a fejleményeket. Arra magamtól is rájöttem, hogy Zayn tegnap, vagy inkább ma  megint túlzásba vitte a hámból kirúgást, ahogyan azt már megszoktuk tőle a világkörüli kiruccanásainkon.
-Az első nap, könyörgöm Malik! Ez volt az első kicseszett nap és Tomlinsont máris kanállal kell összekaparnom.
Oké, mégsem kellett volna fölkelnem, ahhoz nincs elég erőm, hogy szembenézzek a tényekkel. A kurva életbe! Ökölbe szorul a kezem.
- Olyan nehéz ezt felfogni a kis agyaddal? Pedig még direkt le is egyszerűsítettem neked: akadályozd meg, hogy az a barom halálra vedelje magát! Ennyit kértem. Ha már neki nincs annyi esze, hogy ne ártson magának, legalább te ne vidd olyan helyzetbe, vagy ha beleviszed, hozd is ki onnan működőképes állapotban. Mondhatom fenejó haver vagy, vagy inkább, a te szavaiddal élve tesó. Malik szép elképzeléseid lehetnek a testvériségről...-röhög fel gunyorosan a férfi. Zaynnek remeg a cigi a kezében, tudom, hogy robbanni fog. Mármint ő, nem a cigi. Igazam van.
-Működőképes állapotban??? MŰKÖDŐKÉPES ÁLLAPOTBAN??? Mondd, te hallod magad?- köpi dühösen- Ne mond meg nekem, hogy mit csináljak, NE PRÓBÁLD BEADNI NEKEM, HOGY ÉRDEKEL MI A FASZOM TÖRTÉNIK VELÜNK! Dehogy érdekel téged hogy élünk-e vagy megdöglöttünk, nem számít, amíg van bőrünk, amit lenyúzhatsz és akad rá vevő. Te csak a rohadt pénzedet látod bennünk, a "működőképes" pénzautomatákat. És képzeld, erre bezzeg rájöttem azzal a kicsi kis agyammal.
Felállok, elég volt. Még csak reggel van, hagyjatok. Amerre jöttem vissza is botladozom a szobámba. Most veszem csak észre milyen hűvös van a légkonditól. Összébbhúzom magamon a köpenyt. Vissza kell feküdnöm, ebben az egyben igaza volt Alannak. Még nincs elég erőm egy újabb naphoz Louisval és mégis nélküle. És a legrosszabb, hogy megint ott volt a remény, minden túl jó volt az utóbbi hónapban. Végre megfogtam és erősen tarthattam őt, de most újra csúszik ki a kezeim közül.