23. fejezet

Kicsit bólintok. Harry már kábé fél órája visszaaludt, szóval remélem nem zavarja alvás közben, ha magára hagyom pár percre. Majdnem eldől, mikor felállok, de az ülésnek támasztom.
Követem Zaynt egy kisebb helyre, ami mintha homályba burkolózott volna.
- Na mi van? -kérdezem, de nem válaszol, csak előveszi a cigis dobozát.
- Kérsz? -tartja felém a dobozt, miközben egy szálat a foga közé rak.
- Milyen? -meg se kéne kérdeznem.
- Füves -röhög - De ha bárki kérdezi, normális dohány.
- Alan kiszagolja -nézem gondolkozva a dobozt -Oké, kell ez nekem mielőtt beszélüni? Egyáltalán mit akarsz?
- Előtte talán nem kell -von vállat és elteszi a dobozt, mielőtt meggyújtja a csikket és beszívja a füstöt, pár másodperc múlva lassan fújja ki. Ideges?
- Mi van Harryvel? -szólal meg pár perc után.
- Beteg!? - most komolyan Harryről fogunk beszélni?
- Ne bassz fel, tudod, hogy nem úgy értem.
- Fejtsd ki - dőlök a bezárt ajtónak. Úgy érzem kelleni fog az a joint.
- Szóval... úgy értettem mivan Harryvel... és veled? -mélyebbet szív, mint eddig, letüdőzi, de nem tartja benn elèg ideig, hogy hatást váltson ki belőle, szóval még józan akar maradni, ez csak lenyugtatja. Nagy barna szemeivel rám néz.
- Hogy érted? Semmi extra -csak csókoloztunk múlt éjjel.
- Tomlinson, nem fogom végig kérdezni az életed. Nem vagyok vak, nem kell hazudnod.
- Jó, add ide -nyúlok a cigiért, visszafojtott mosollyal adja a kezembe. Egy slukk után érzem a hatását, megnyugtat.
- Mi... -kezdem -Azt hiszem... jóban vagyunk? Nézd, nem tudom, mire vagy kíváncsi. Fura erről beszélni. Kicsit kínos -összeszorított ajkakkal elnézek.
- Rég láttalak vele, úgy értem, hogy egymáshoz érnétek... úgy értem... szóval mi van? Miért vagy vele? Mond, hogy nem...
- Nem, Zayn, ez bonyolult. De ez jó is, mert nem utáljuk egymást -próbálom elmagyarázni.
 Oké, ez a te életed, de... újra ne kövesd el ugyanazt a hibát.
- Aggódsz értem? -mosolyodok el, ahogy a füst elhagyja a szám.
- Faszt. Nem! Mi a franc? Azt csinálsz amit akarsz, de én láttalak akkor... Jó, igen, aggódom baszki. ÉN láttalak, oké? És nem tetszett. Amikor szarul voltál, ő sehol nem volt, érdekelted őt? Mert nem úgy tűnt. Mostmár jól vagy, és ő újra itt van.
- Mindig ott volt Zayn -mondom halkan.
- Hát baszki én nem láttam, pedig szinte mindig együtt voltunk.
- Nem úgy. Haragudott rám, és én is rá, ennyi, de a harag elmúlik.
- Mit akarsz tőle?
- Őszintén, amit akarok, amit szabad és ami van, három különböző dolog.
- És ő mit akar tőled? -húzza össze a szemeit. Mit akar? Megcsókolt. De hisz részeg volt, nem is emlékszik rá.
- Ő... Zayn, barátok vagyunk. Miért ne lehetnénk? Mindketten túlléptünk -túl fogok. Kiveszi a kezemből a csikket és idegesen beleszív.
- Engedd meg, hogy én legyek az első, aki ezt mondja: Ti sosem voltatok barátok.
- Mi a f...? Miért ne lettünk volna? -kezdek ideges lenni, gyorsan visszaveszem tőle a cigit, hogy még több füstöt fújjak, a már így is fullasztó kis térbe.
- Bocs, úgyértem, sosem voltatok csak barátok. Mindig ott volt valami több. Ezt tudom én, tudja Liam és baszd meg még Niall is tudja.
- Nem tudtok semmit. Mi TÉNYLEG barátok voltunk, talán nem olyanok, mint amilyennek te képzelsz egy barátságot, de azok voltunk, és azok vagyunk újra. Ami egy jó dolog, örülnöd kéne. Tudunk barátok lenni.
- Oké, bizonygasd magadnak, ha ettől jobban alszol, talán még el is hiszed. Viszont -megáll egy kicsit és a szemembe nézve folytatja - nemhiszem, hogy Harry is ezt érzi, úgy értem ő nyilvánvalóan meleg vagy biszex és egyszer már...
- Ne, Zayn! Nem ismered őt! -mondom kicsit hangosabban, mint akartam. "Úgy értem ő nyilvánvalóan meleg vagy biszex" Sosem... vagyis persze gondoltam már rá, de Harry... igazából sosem mondtuk ki mik vagyunk? Mert én azt vallom, hogy mindegy a szexualitás, nem melegek léteznek, meg leszbikusok, hanem szerelmesek. Ez csak ennyi. Az emberek szerelmesek lesznek.
- Ne nézz így rám -túr bele a hajába - Minta újat mondtam volna. Csak a pillantása,ahogy a fiúkra néz és nem a lányokra. De tök mindegy a szexualitása, semmi nem változtat a tényen, hogy szerelmes volt beléd.
- Nem, nem volt.
- Hülye vagy, Tomlinson, te is tudod. És mivel az volt, a helyedben csak megtartanám a távolságot, mi biztosítja,hogy ez elmúlt? És ha nem, minden újra megtörténik.
Valahogy már nem érzem az idegességet amit kéne. Ő nem ismeri Harryt. Az én Harrymet, senki nem ismeri.
- Még jó, hogy nem vagy a helyemben, tudom mit csinálok -nem, nem tudom -És barátok vagyunk -igaza van Zaynnek, talán sosem voltunk -Harry nem akar semmit, ahogy én se -csak megcsókolt és azóta nem tudok másra gondolni -Barátnője van egyébként is. Olyan fasz vagy. Úgy beszélsz róla, mintha valami beteg lenne és undorodnom kéne tőle. Semmivel sem vagyok több nála, se jobb. Sőt, ezerszer rosszabb. Tudom, hogy láttál a legrosszabb időkben, de magamnak csináltam. Ő nem az, akinek te látod.
- Barátnője!? Úgy érted,  a csaj, aki amúgy a húga!? Előbb mondanám magamat szerelmesnek Harrybe, mint Harryt Keillába - a szavai már összemosódnak, kicsit zavaros minden. Újabb cigiket gyújt meg és nekem adja az egyiket.
- Zayn...
- Hm...?
- Ugye nem vagy szerelmes Harrybe? -csúszok le a fal mellé.
- Nekem van csajom -motyogja kábán.
- Jó, mert az enyém.
- Tudom, baszki.
- Szóval megengeded?
- Dehogy -kuncog -Igazából nem érdekel.
- Legyünk komolyak és mondjuk el egymásnak kibe vagyunk szerelmesek!
- Én Liambe -röhög artikulálatlanul.
- Oké, én Eleanorba, tökre hasonlítasz rá most hogy így nézlek. Baszd meg, te Eleanor vagy -mutatok rá.
- Látom, hat ez a szar -néz a kezében tartott szálra, majd lefekszik a puha szőnyegre. Csatlakozom hozzá, olyan nyugodt vagyok és vidám -Azt se tudom már, ki az az Eleanor.
Összevissza beszélünk, éneklünk, vagyis inkább hamisan ordibálunk, röhögünk és szívjuk magunkba a füstöt.
Minden olyan tökéletesnek tűnik, amíg nem kopog valaki.
- Tommo nyisd ki -mondja hangosan, majd a szájára csap.
- Elfogja rontani a kedvem akárki az -mosolygok.
Újabb kopogás.
- Foglalt! -kiáltok ki, Zayn pedig bélhangokat ad ki a szájával. Az ajtó kinyílik és pont a fejemnek koppan.
- Helen! -kiáltja Zayn -Ja nem ez Lima. Lima, betörted Louis fejét.
- Úristen! Vérzik! El fogok vérezni -fogom a fejem.
- És kajak vérzik -röhög Zayn a padlót csapkodva, ahogy felül -Lima megölted Louist.
- Dehogy vérzik -zárja be maga mögött az ajtót Liam.
- De én látom - üt a combjára Zayn.
- Betéptetek? Gratulálok.
- Hé -könyöklök fel -Nem is nyertünk semmit, és gratulál.
- Csak azért jöttem, hogy szóljak, kicsit hangosak vagytok!
- Jaj, Helen meg fogja hallani -kerekedik ki Zayn szeme, óriásira, akár a rajzfilmekbe. Annyira groteszk, ilyen óriási szemekkel.
- Alan, szerencsétekre messze van, de ha megtudja, hogy füvet hoztatok fel...
- Ez nem fű, dohány, ha bárki kérdezi, de te nem vagy Bárki, szóval eláruljuk, csak psssszt, ne hangoztasd, Bárki a közelben leselkedhet -teszem a mutató ujjam sejtelmesen a szám elé.

Egy "komoly" és mélyre ható tarsalgás után érzem, hogy a hatás egyre múlik, amitől Zayn Liam vállán köt ki. Eskü Zayn sose sír, csak ha be van tépve, ez ilyen egyedi hatás nála, hogy amint letelik a kábé másfél órás hatás depresszióba zuhan és sír.
Miközben Zayn kiönti a szívét Liamnek én magukra hagyom őket, az ülések felé véve az irányt. A támlákba kapaszkodok, kicsit még szédülök.
Harry a helyén ül és komoly arckifejezéssel figyel.
Király.
Nagyot sóhajtva ülök le mellé.

*Harry szemszöge*

- Louis, én szeretlek!
- Oké, Harry, én is téged.
- De nem érted, én SZERETLEK.
Hirtelen nagyon közel van az arca. A szeme csillog. Tudod milyen mikor egy tükörtiszta, egyenes felszínű tó vízébe, nyáron, egy követ dobsz és a víz felcsobban? Nah, Louis szemébe nézni pont olyan, mint az a csobbanás. Szinte látni ezt a jelenséget, ahogy a fények játszanak a pupillájában és az íriszében, még a színek is hasonlóak, csak Lou árnyalata szebb kék.
Lesüti ezt a két gyönyörűséget, hosszú szempillái egy pillanatra elrejtik, de gyorsan ismét felveszi a szemkontaktust. A fejem kissé oldalra biccentem, úgy hajolok egyre közelebb hozzá. Nem fogom megszakítani a tekintetünk egybeolvadását, mégis egyre közelebb van hozzám.
Mintha nem mernénk megtenni, pedig már szinte érzem szájának az ízét. Lenézek, hogy megpillantsam vékonyívű ajkait, amik elnyíltan várnak az enyémeire, közelebb van, mint gondoltam.
- Haz - a légzésem felgyorsul, a szívem elfelejti a dolgát, a szemem lecsukódik, reflexszerűen hajolok előrébb a hangjától...

A szemeim ijedten pattannak ki, tenyerem a szívemre szorítom és igyekszem rendezni a légzésem. Körül nézek, teljesen egyedül vagyok a repülő legnagyobb területű részében. Ez volt életem legvalósághűbb álma. Mintha... mintha emlék lenne. De Louis úgy nézett ki benne, mint a mostani énje, és nem úgy mint az akivel csókolozhattam. Szóval nem lehet emlékkép... de mégis, olyan ismerős.
Próbálom lenyugtatni testem reakcióit. Csak egy álom volt. Tekintve, hogy tegnap bevallottam magamnak... Tegnap...
Ujjaimat az ajkaimhoz érintem. Lehetetlen, de érzem Louist. Szinte biztos vagyok abban, hogy mostanában... csókolóztunk??? Mikor??? Hogy?
Kínosan lehunyom a szemeim.
Tegnap részeg voltam. Nem is emlékszem, mi történt a házában... Jézusom! Mintha hirtelen minden világossá válna. Louis ma olyan furcsa volt, az érzelmek a szemében, hogy máshogy viselkedik, a fájdalom a tekintetében, mikor elmondtam, hogy nem emlékszem kábé semmire. Mindennek lenne így értelme. Valóban megcsókoltam volna őt... vagy ő engem? Valószínűleg én voltam. Istenem! Az utolsó csókunkat, amit lehet, hogy sosem érzek többé, képes voltam elfelejteni? Nem, nem, biztos nem történt semmi, ennyire nem vagyok felelőtlen.
Az ajtó nyílik szemben velem. Louis botladozó alakja közeledik felém. A szívem felgyorsul, de igyekszem megtartani a póker arcomat.
Nagyot sóhajtva dobja le magát mellém.
Nem szólal meg, és én se merek. Egy ideig engem fürkész, majd körbe néz, aztán ki az ablakon. Úgy tűnik, nem akar beszélgetést kezdeményezni.
- Hol voltál? - kérdezem kissé remegő hangon.
- Malikkal dumáltunk -motyogja, végre a szemembe nézve. A pupillájából meg tudom mondani, hogy nem csak beszélgetés volt. Nem szeretem, hogy ezt teszi magával, tudom, hogy nem bírja se a hírnevet, se ezt az egész felfordulást, plusz Alan utálja, ami csk nehezebbé teszi és velem se volt minden rendben... igazából, megértem. Ennek ellenére szeretném, ha meg tudnám gyógyítani, csak engednie kell. Hiába érzi jó dolognak ezt, ez szörnyű hatással van rá és nem fogom végig nézni, ahogy újra a mélybe taszítják őt ezek a szenvedélyek.
- Kérdezhetek valami nagyon fontosat? -suttogom.
- Aha -vonja fel a szemöldökét, várva a kérdésem.
- Mi... mi volt tegnap, amíg részeg voltam? -kimondom, túl sok probléma lett a ki nem mondott szavakból, nem fogok kertelni, nincs értelme.
Várom, hogy megértse a kérdésem, feszülten figyelem a reakcióit, ő pedig igyekszik nem kimutatni az érzéseit, de látom,hogy ez sok erőfeszítésbe kerül neki.
- Miért? -csak ennyit nyög ki.
- Csak... mert minden olyan homályos, és nem vagyok biztos a dolgokban.
- Például? -feszül meg az állkapcsa.
- Épp azért akarom tudni, mert nem biztos, és nem akarom,hogy kiröhögj.
- Nem ez lenne az első alkalom - egy kis ideges mosoly játszik az ajkain, mielőtt megnedvesíti őket hegyes kis nyelvével. És én követen ezt a tettet a szememmel.
- Szóval -rázom meg a fejem -Csináltam valami rosszat?
- Semmi rosszat.
- Kérlek, mond el mit csináltam -túrok bele a hajamba.
- Csak... -nyel egyet -...megcsókoltál.