22. fejezet

- Ne érj hozzám, elkapom a leprád -húzodik el, közben játékosan felcsillan a szeme, de észre veszem, ahogy elcsuklik kicsit a hangja és hogy igyekszik valamit elrejteni. Vagy csak fáradt, de ezt mindenképp meg kell tudnom. Csak nem most.
- Késő -nevetek, de köhögés lesz a vége.
- Persze, hogy késő, ha a képembe ugatsz -utal a rohamomra morogva, de közben a hátamat paskolja -Szóval nem emlékszel a csodás filmélményünkre?
- Az ízlésedet tekintve, szerintem jobb is- dörzsölöm meg a nyakam.
- Ja.
- Te már bepakoltál? -kérdezem kis idő múlva, miután a kaparás a torkomban alábbhagy.
- Be, nem láttad?
- Úgy értem, magadnak.
- Ja, persze, elraktam minden fontosat -ez gyanúsan hangzik.
- Ruhát raktál be?
- Upsz -húzza el a száját. Na tessék, erről beszéltem -De Harry, már nincs hely a ruháknak.
- Majd én csinálok -pattanok fel határozottan és meglepően energikusan. Csengetnek. A srácok hárman egyszerre kiáltanak le az emeletről, hogy nyissa ki valaki. A biztonságiak már valószínűleg a kocsinál vannak, a táskákkal, így Louishoz fordulok.
- Bepakolok neked, míg beereszted a végzeted -ajánlom.
- Oké, de ha bármelyik FIFA hiányzik... -rázza felém mutatóujját, miközben szemmel láthatóan valami fenyegetésen töri a fejét -... akkor, a Scrabble betűit a szemed láttára fogom egyenként lenyelni.
- Értettem,főnök - hajtom meg a fejem, visszatartott mosollyal, aztán felimbolygok a lépcsőn.
Louis szobája. Benyitok, azzal a lendülettel rámdől és betemet a káosz. Pedig mintha a minap raktam volna rendet. Vagyis ez túlzás, inkább kupacokba rendeztem a kupit. Legalább a táskáját könnyű megtalálni, ott trónol a szoba közepén az Adidas legújabb sporttáskája, amibe gyakorlatilag maga Louis is belefér. Rossz sejtéseim támadnak, hiszen mégis fullon van. Lentről kiabálás hallatszik. Mély levegőt veszek, majd neki állok kipakolni. A játékgyűjteményének felét elpakolta, azt a felét, amit ő csak úgy becéz, hogy túlélő csomag. Kiemelem a PC-dócot, aztán a DVD-ket, aztán a 2 konzolt. Alattuk... Scrabble doboza??? Biztos valami mást tárol benne,ezért majd még számolunk. Legalul ott a hangszórója, de nem ám az a kicsi fajta, hanem amit lekapcsolt a stereóról. Perszrz, mert máshol nincs olyan jó, mint az övé. A hangfal mellett a laptop táskástul. Azt is kiveszem, majd viszi külön. Helyére berakom az összes FIFÁt, a többi játèk közül a felét teszem csak vissza, mellé a konzolokat. Szerintem ideje se lesz használni őket, de csak a tudat, hogy vele vannak, jó érzéssel tölti el.
Lentről sürgetőn kiáltoznak, Louis jelenik meg az ajtóban.
- Nem akarlak megzavarni,de a végzet siettet - a végzet alias Alan és kompániája.
- Nem kellett volna beeresztened őket.
- Ne félj, nem ingyen jöttek, előbb még baszogattam őket kicsit - na azért, nem csalódtam.
- Gondoltam, hogy nem jókedvükből ordibálnak,mint a fábaszorult féreg.
- Először azt játszottam, hogy a gyanakvó nagymamám vagyok, aki azt hiszi, hogy a betörő csönget.
- Muti a nagyi hangod!
- Ja hát olyanom nincs. Azaz van, de kísértetiesen egybevág a natúr hangommal.
- Nemár, nem változtattad el? -"háborodok" fel.
- Minek? A családban mindenki azt hajtogatja mennyire hasonlítunk.
- Bárcsak ismerhettem volna... - szomorodom el egy kicsit azon, hogy már meghalt.
- Nyugi majd mutatok róla videókat.
- Videók? -rökönyödöm meg kicsit, közben lentről újra kiabálnak - Add a ruhákat, amiket hozni szeretnél -sürgetem.
- Vicces hölgy volt a javából, Stan mindig nyaggatott, hogy menjünk már át hozzá. Néha videózta a nagyit is, mert tudod, volt a nagy videózós korszaka -magyaráz, miközben a szoba különféle pontjairól dobálja nekem a ruháit. Csak tudnám honnan szedi ezeket a lehetetlen boxereket, mint példaul a"Little me" feliratút, amit az előbb vágott hozzám. Talán mar ezt is felirhatjuk a hobbijai végtelennek tűnő listájára.
- Na, de aztán nem vették be a nagyimat, pedig szerintem nem is mondtam nekik, hogy meghalt. Úgyhogy, megpróbálkoztam a vámszedéssel. Sajnos nem tudtam rávenni őket, hogy az ajtó alatt becsúsztassanak fejenként egy kis zsét. Kezdek elkeseredni, hogy már sosem fogom megszedni magam.
- Miért akarod ennyire? Ráérsz papa korodra pocakot ereszteni -vágom rá. Sajnálom, még mindig nem tudom megfelelően kontrolálni a szar poénjaimat. Gránáttá váltak, amiket többé nem irányithatok, csak elég egy kis inger és már robban is.
- Hát a szar poénjaidat mind megkéne ennem, biztos megszedném magam -reagál visszakézből. Lentről ismételt kiáltás,Niall az ajtóban.
- Sracok tudnátok turbóban?
- Épp ott vagyunk - morogja Louis az ágy alól.
- Oké. Csak Alan...
- Alan bekaphatja -vág közbe még mindig az ágy alól.
- Oké, átadom -fordul sarkon Nell röhögve.
- Nem fér több -suttogom nemsokára, a dobálózás abbamarad -és mindezt úgy, hogy a fele PC-d kinnrekedt.
- Felőlem, ennek úgyis te iszod meg a levét -von vállat. Hát persze, már alig várom Louis nyughatatlan ötleteit a turné unalmas óráira. Csak remélni tudom,hogy valakinek néha lesz jó ötlete és mindennapos alá csökken a "ráérünk, de nincs mit csinálni, menjünk el inni Zaynnel" című programpontja Louisnak.
- Ja és ez a Scrabble is kimaradt.
- Pedig azt neked raktam be -görbíti le az ajkait -Megnyugtathatlak nem kell velem összeveszned rajta, még mindig Louis vagyok.
- Megnyugtattál -nyugtatom meg -Egyébként nálam van hely, természetesen elviszem.
- Bezzeg ha a stukkerem lenne venne... -csóválja a fejét.
- Bezzeg, ha lenne olyasmid emlékeztetem a szomorú valóságra -Viszont fogkeféd, tusfürdőd, fogkrémed tudtommal van.
- Azt hittem te hozol.
- ...hozok és adhatok is belőlük, ha nagyon szépen megkérsz, de jó lenne ha legalább fogkefét hoznál - Alan közelebbről kiabál.
- Oké, te csak menj le, mindjárt kész vagyok én is -tűnik el a fürdőben.
Sietek. Cuccostul fordulnék ki a szobámból, amikor eszembe jut Tommo, a kaktu. Ott üll az ablakban,láthatóan jobb színben, mint kapcsolatunk hajnalán. Alan léptei a lépcsőn. Irtózunk attól, hogy feljön, az már tényleg bizonyítaná a magánéletünk nem létezését. Az a lépcső képezi a külvilág és a biztonságos otthon közötti határt. Így is épp elè szomorú, nem az egész ház az otthonunk és ide is követnek a hírnév velejárói. Felkapom kaktut, magamban bocsánatért esedezve fajtársai felé. Mégcsak elköszönni sincs időm a növényeimtől. Èppen a lépcső tetején feltartóztatom Alant.
- Jó reggelt! -hajolok a füléhez.
- Miért suttogunk? -hőköl vissza. Vállrángatás, showbiz-mosoly.
- Mehetünk, Louis is mindjárt jön -súgok a fülébe újra.
- Tőlem aztán maradhat, a lényeg, hogy te megvagy -suttogja vissza. Kiráz a hideg és minden eddigi pozívitásom kioson a házból. Nem akarok ezzel az emberrel együtt lenni szinte mindennap. Statisztikáim szerint lehetetlen kijönnöm egy olyan lénnyel, aki így vélekedik Louisról.
- Én nélküle nem vagyok meg -mondom rekedten, de ígyis teljes erőmből, majd kikerülöm és levágtatok a lépcsőn. Lenn testőrök és sofőrök egy része fogad. Kijár mindegyiküknek egy szoros kézfogás és egy haveri ölelés. Megkérdezik, hogy vagyok, amit egy feltartott hüvelykujjal el is intézek, elkerülve a megszólalás lehetőségét, úgyhogy folytathatják a diskurzust valamelyikük új fűnyírójáról.
Louis nem sokkal utánam toppan be, taps és üdvrivalgás fogadja. A bazinagy táskától nehézkesen, de meghajol. A zajra felbukkannak a hianyzó láncszemek is a garázsajtóban, úgy látszik már mind túl vannak a kocsiba rámoláson.
- Valóban ünnepelni való tény, hogy késésben vagyunk, úgyhogy Styles és Tomlinson sürgősen becuccol és beletaposunk a gázba -rendelkezik Tudjukki tenyereit összecsapva, aztán mindenkit a garázs irányába terel. Alberto átveszi Loutól a táskát. Ő az egyetlen, akinek megengedi, de neki is csak azért, nehogy fölöslegesnek érezze magát testőrként, hisz ezért fizetik.
- Te fiú, mi van ebben? -kerekedik el a szeme, miközben átveti vállán a táska pántját.
- Csak a legszükségesebbek -nevet ra Louis.
- Ha esetleg lezuhanunk, az miattad lesz, ugye tudod -rójja meg kedvesen, a turné első Alberto féle hajborzolás kíséretében.
- Hallom Tomlinson, rád férne egy táskamustra -hát persze, hogy nem hagyhatja szó nélkül a dolgot Tudjukki -Főleg így, hogy Malik már egy karton cigarettával rövidebb, hála a megérzésemnek, ami arra késztetett, hogy bepillantsak a cókmókjába.
Zayn felénk fordulva bocsánatkérően húzza el a száját. Louis csak vállatránt, köztudott, hogy Ausztráliában is terem cigaretta.
- De tényleg -folytatja Louishoz intézve szavait, mikor a kocsijához érünk (hát persze,hogy már csak nála maradt hely) -téged össze kéne kötni az arabbal. Egy zarándokló méretű hátizsákot hozott, tele a festékeivel -ezt most békülő megjegyzésnek szánta? Egy biztos, rohadt jó lesz vele az út a reptérig.
- Az a koró is jön? -bök a kezemben tartott kaktura.
- Az a VIRÁG él és lélegzik és igen érzékeny az ilyen megjegyzésekre, akár szúrhat is -veszi védelmébe a kaktut Lou, aztán bemászik hátra.
- Ezt igennek veszem -vonja meg a vállát Alan és lecsapja a csomagtartót.

London gyönyörű felülről, de ma nincs szerencsénk. Pedig talán elvonná a figyelmem a fejemet belülről feszegető erőről, ami a fülemtől indul ki. A felhők egyetlen szürke halmazt alkotnak elválasztva minket a várostól. Nem túl érdekes látvány, még úgy sem, hogy a tükörképem belefolyik
 Az ablak legalább hűti a homlokom. Hiába kértem Nialltól rágót, ez nem a sima füldugulás. Legalább Louis itt lenne. Még valahol a reptéren elkallódott mellőlem, mert Zaynnel és Lilivel mindenkit ráakartak venni egy felhőkfölötti pókerpartira. El akarom mondani neki, hogy fáj és akkor segítene. De most nem lehet, nincs mellettem. Valahol hátrébb van. A füldugulásomon keresztül is kihallom a nevetését, ami néha-néha köhögésbe fullad. Ha most odamennék hozzá, megmondanám, hogy valaki tombol a fejemben, és fűrészeli a halántékomat, akkor először kiröhögne, aztán maga mellé ültetne, hagyná, hogy az ölébe hajtsam a fejem, aztán simogatná a hajam. Beszélne a többiekhez, kigúnyolná őket, de senki nem venné zokon tőle, csak nevetnének. Ő meg egyre csak simogatná a hajam azokkal a kis kezeivel. Ez jobbá tenne mindent, megölné azt a valamit a fejemben.
- Alszik? -ez ő.
- Nem hiszem, az előbb kért rágót.
- Ó, ő tud rágóval a szájában is aludni.
- Félek,hogy nincs jól -az előbb mondtad Ni, hogy nem alszom, szóval hallok.
- Ne félj,inkább menjél, a többiek várnak pókerezni.
- Maradsz? -nem érkezik válasz, de érzékelem a mozgolódást magam mellett. Helyet cserélnek. Szinte érzem a csípőjét, majdnem az enyémhez ér.
- Tudom, hogy nem alszol -mondja egy kis idő után -úgyhogy akár csinálhatnánk is valamit. Főleg, mert lemondtam a pókerezést. Értékelhetnéd -nem reagálok, még annyit se, hogy akkor menjen vissza, nem kértem, hogy idejöjjön.
- Oké,akkor legalább elmondhatnád mi fáj -vált kedvesebb hangra, úgyhogy elmondom. Hisztis kislánynak nevez, aztán leszid, amiért nem szóltam senkinek. Szerez gyógyszert, elkergeti az intézkedő Alant, aki sopánkodik és utasításokat osztogat nekem, hogy pihentessen a hangom, meg ne merjek szólalni. Beszélgetünk, többnyire lényegtelen dolgokról, amíg hat a gyógyszer, aztán elalszom a vállán.
Nem tudom hány óra múlva kelek rázkódásra, és hangos nevetésre.
- Niall, ha még egy krumplit lopsz a tányéromról, ledugom a torkodon a karom és visszaveszem -szivárog be az álmaimba Zayn röhögése.
- Neked finomabbat hoztak és elfogyott a ketchupom.
- Nekem maradt -hallom Liamet.
- Kend Harry hajába -ajánlja Z.
- Fasz vagy -nevet Louis. Realizálom, hogy a vállán van a fejem, de nem akarom felnyitni a szemem, se felkelni, még mindig lehetetlenül fáradt vagyok.
- Lehetnétek halkabban -jegyzi meg Li, ezzel elnyom egy -valószínűleg -poént Zayntől, amin Niall és Lou is hangosan röhög -Ne már! Harry...
- Nyugi, már úgysem alszik -mondja Louis és megrántja a vállát, amin a fejem fekszik. Nem akarok felkelni! Elmozdìtom a fejem, hogy elrejtsem az arcom a vállába. Már fáj a nyakam, hogy kitudja meddig ugyanúgy állt, de olyan jó itt. Louis illata az egyetlen amit érzek és nem akarom, hogy fel kelljen kelnem.
- Harry, nem vagy éhes? -kérdez Niall, csak egy ellenkező nyöszörgéssel válaszolok, amit elnyel a pamutpulcsi anyaga.
- Jól van, aludj -simítja meg a hajam bal kezével Louis, mert a másikat szinte meg se tudja mozdítani, ahogy magamhoz ölelem a karját.
Az elmúlt hónapokban nem viselkedett ìgy velem mások előtt, nem is beszélt ilyen lágy hangon velem, hisz mások ezt a Louist nem is ismerik. De most újra. Visszatértünk?

*Louis szemszöge*

- Louis, majd beszélünk? -kérdezi Zayn furán. Mintha kellemetlenül érezné magát, hogy ilyet kérdez. Mi nem vagyunk azok a lelkizős legjobb barátok, vagyis persze néha dumálunk komoly dolgokról, de sosem egymáshoz megyünk,ha van valami. Olyankor mindenki Liamhez megy, ez már megszokott. Félnem kéne?