19. fejezet

Boldog új évet!!!!!❤


- Akarsz egy Louis-ölelést? -vigyorodik el, mire felvonom a szemöldököm - Nehogy elhidd, nem kapsz! -röhög ki, aztán megkomolyodik -Nyugi van, úgyis kapsz, tudom, hogy szereted.
- Mintha valami kajáról beszélnél -fogom a fejem -Olyan hülye vagy!
- Jól gondold át, mit mondasz, itt Louis-ölelés a tét -fenyeget, majd a háta mögé nyúl, a hátsó ülésre és elővesz egy bordó pulcsit, majd magára rángatja.
- Azt mondtad, szeretnél úgy vezetni -motyogom, igyekszem elrejteni a szavaim mögött lévő csalódottságot, amiért felöltözött.
- Majd máskor. Elég egy elkápráztató szépség a kocsiba -néz felém, mire a szívem kicsit túlbuzgón kezdi pumpálni a vérem, miközben rá mosolygok -Ez az Harry, menni fog, csak gyakorold. Tudsz te mosolyogni -büszkén néz felém, majd áthajol a sebesség váltón, mindketten jobbra hajolunk és szinte összeér az arcunk, de ő gyorsabb és időm sincs, hogy kényelmetlenül érezzem magam, már magához is szorít. A legfurább, hogy még így, a kocsimban oldalra fordulva is, ez a legkényemlesebb és legkellemesebb érzés.
Meztelen felsőtestem az ő puha pulcsijához préselődik, és érzem a teste melegét. Nem akarom, hogy elengedjen, mert széttörök. Nem csak átvitt értelemben, hanem szó szerint darabokra hullnék a kocsija padlóján. Biztosra tudom, hogy csak is az ő karjai tartanak. Jelenleg ez az egyetlen biztos pont. Lecsöppen egy könnycsepp a sötétvörös anyagra, feketére színezve egy foltot. A nyaka és a válla közé temetem az arcom, ahogy mindig, azt akarom, higy minden amit érzek ő legyen.
- Asszem ez nem lesz elég -tol el egy kicsit -Elvigyelek inni?
- Csak ne menjünk haza -motyogom.
- Oké -fordul a kormány felé, elengedve engem, most hogy már nem ér hozzám, az űr a mellkasomban még nagyobbra nő a hiányától. Elképesztő mit tesz velem.
- Köszönöm -tudom, nincs szükség arra, hogy kimondjam, mégis szükségét érzem.
- Hogy elviszlek piálni? Nos, Styles, bármikor -kacsint rám és beindítja a motort. Ahogy nézem az ujjait a kulcs, majd a kormány köré fonódni, egy pillanatra eláll a lélegzetem. Hogy lehet ennyi mozdulat, ilyen szinten gyönyörű? Baszki... olyan vagyok, mint egy szerelmes tinilány.
Nem nézem merre vezet, csak arra eszmélek fel, hogy beletapos a gázba, ergo kint vagyunk a városból.
- Hova megyünk?
- Elrabollak. Nem tanultad meg, hogy ne ülj be idegenek kocsijába? -pillant felém.
- Bocs, hirtelen azt hittem ismerlek rejtem a tenyeremre, arcom.
- Nem gond.
- És komolyan, hova megyünk?
- Teljesen komolyan, elrabollak -mosolyog -Azt mondtad, nem akarsz turnézni...
- Ezért elviszel inni? Ki a városból?-vágok közbe -De mié...
- Visszamegyünk -legyint türelmetlenül - Csak most száguldozunk kicsit, mert én ezt szeretem a viharokban, azán hazamegyünk, mert ott van pia.
- Én...
- Tudom, hogy nem akarsz haza menni, nem is oda megyünk -sejtelmes mosolyából nem tudom kivenni, mire gondoln
- Nem értelek - fürkészem az arcát. Őt sokkal nehezebb kiolvasni, mint engem, de nekem már sokszor sikerült, csak nagyon kell figyelnem, minden apró rezdülésére.
- Nem is kell -kuncog és ha lehet még erősebben nyomja a gáz pedált. Akárhányszor mond valamit, sosem néz rám, pedig könnyebb lenne, ha látnám a szemét.
Mikor kiélvezkedik a száguldozásban, fékez egy hatalmasat és úgy fordul meg, hogy visszafelé mehessünk. Sok értelme volt eljönni idáig, de néha kell tenni értelmetlen dolgokat.
- Ez jó volt valamire?
- Semmire, csak gondolkoztam.
Lou azt mondta, szereti ha olyan dolgokat mondok, vagy csinálok, amiknek magam se tudom a miértjét, mert az olyan "harrys". Szerintem ez simán csak azt jelenti, hogy hülye vagyok.
Negyed órába telik, hogy Louis végre egyáltalán lassítson, addigra a vihar is gyengébb lesz.
A holnapra gondolok, és arra, hogy beteg leszek, még nem érzem, de tudom. Elcseszem a turné elejét, csalódást okozok...
- Ne gondolj erre! -szakít félbe a rekedtes hang. Talán kimondtam volna hangosan?
Nem csak, hogy lelassított, hanem le is parkolt -jövök rá.
- Hol vagyunk? - a sötétben nem nagyon láttam csak a házak körvonalát. Ez biztosan a külváros, de nem az a rész, ahol mi lakunk.
- A házamnál, Harold -állítja le a motort -Szerintem még életemben nem aludtam itt, de az biztos, hogy van alkohol. Maradj a kocsiban, amíg kinyitom az ajtót -utasít és kiszáll. Még fel se fogom, hogy a házához hozott. Emlékszem, hogy csak poénból vette meg, és mintha Zayn említette volna, mire használják ezt... NEM, ilyenekre nem is gondolok. Nem hiszem, hogy láttam volna ezt a házat belülről, ő vizont látta az enyémet. Nekem is van saját londoni villám, ott laktam, mikor ugye... nos, nem nagyon voltunk jóban a fiúkkal. Louist egyszer odavittem, mikor úgy kiütötte magát, hogy járni se tudott, plusz át is jött hozzám ritkán, persze már akkor mikor jóban voltunk, de még ott éltem.
Gondolataimat ismét az ő hangja szakítja meg. A pulcsiját esőcseppek színezik sötétebre, szóval még esik.
Besietek a lakásba, míg ő elintézi a szerelmét... vagyis a kocsit.
Olyan anti-Louis a ház, minden szép, igényes és rendezett, látszik, higy nem itt lakik, fogadok, hogy már így vette, és semmit el se mozdított.
- Nos -köszörüli meg a torkát mögülem -Üdvözöllek szerény hajlékomban.
- Úgy érzem magam, mintha egy másik univerzumú történetben lennénk.
- Öhm, ebben a történetben, lehet, hogy nincs fűtés, ami probléma lehet főhőseink számára -néz végig rajtam és elhúzza a száját. Most először, tényleg kezdem érezni a betegséget, és hogy fázok.
- Lezuhanyozhatok? -kérdezem remegve.
- Azt teszel, amit akarsz -von vállat és a lépcső felé vezet -Addig fürödj, amíg csak van forró víz, én addig találok valamilyen ruhát neked.
Egész testem remeg, de valahogy képes vagyok eljutni a fürdőszobáig, ahol leveszem a szinte rámfagyott ruháimat. A bőrőm jéghideg, a víz pedig éget, de mégsem érzem elég melegnek. A szemeim le akarnak csukódni, a lábaim feladnj a szolgálatot, de küzdök ellenük.
Nem érzem az időt, de mikor úgy érzem elég ideig voltam benn, elzárom a vízet, a remegés pedig ismét úrrá lesz rajtam. Elkapok egy fehér törölözőt, amiből öt darab van, egy kis szekrényben szépen összehajtva, és a derekam köré csavarom. Átmegyek a hálóba, ahonnan nyílt a fürdő. Louis nincs a szobában és így olyan idegen ez a hely. A helyiség tágas és világos színek uralodnak benne, egyáltalán nem Louis. Egy óriási franciaágy van közvetlenül a nagy ablakok alatt, azon pedig össze-vissza dobált ruhák. Na ez már Louis. Mikor felveszem a ruhadarabok nagy részét, a remegés még mindig nem szűnik meg, úgy érzem sosem lesz meleg. Vizes hajamra is rákötök egy amerika zászlós kendőt, úgy mint a koncerteken, csak tudnám ilyenek miért vannak neki!?
Az óriási, gigantikus méretű földszinti hallból nyílik a konyha, ahol végre megtalálom Lout. Ő is más ruhákban van, tehát megfürdött, következtetek, mondjuk vizes hajából is rá lehet jönni.
- Csináltam Louis-féle extra finom teát, aminek nem csak a neve tökéletes, hanem az íze is -tart felém egy H feliratos bögrét, én pedig biccentek.
- Fura dolgok vannak ebben a házban... -motyogom belekortyolva az ujjaim közt forgatott a forró bögrébe.
- A rózsaszín plüss bilincsre gondolsz? -kérdezi rezzenéstelen arccal, én pedig, majdnem visszaköpöm a teát, dd helyette félrenyelem.
- Azért ne fulladj meg!
- Úgy látszik -köhögöm -nem néztem körül alaposan.
- Nyugi, nincsenek itt olyanok -kacsint -Bár ki tudja -teszi hozzá alig hallhatóan - Nem gondolod, hogy be kéne venned valamiféle gyógyszert? -vált témát, de nem vár választ, már a kezembe is nyomja a kis fehér tablettát. Nem kérdezem mi az, megbízok benne.
- Amúgy az a tied az a kendő -biccent felém -Egyszer asszem nálam maradt, múlt turnén valahogyan... -köhint kissé zavartam -Szóval mit csináljunk? -csapja össze a tenyereit és elfordul tőlem.
- Fáradt vagyok, de nem tudom... nézhetnénk filmet, vagy ilyesmi?
- Tökéletes.
Még mindig remeg a testem, ahogy leülünk a nem kimondottan kicsi TV elé, ami már kisebb mozi vászonnak minősül. Rengeteg takarót és plédet látok, amit bizonyára ő hozott le és dobott a kanapéra, szóval elveszek párat, hogy ne fázzak annyira. Lou alánk is tesz, mivel kik vagyunk mi, hogy az ülőalkalmatosságon helyezkedjünk el, sokkal jobb a puha szőnyeg a kanapé tövénél.
- Hogy érzed magad? -kérdezem, mivel oké, hogy én feküdtem egy kisebb tóban, de ő is állt a zuhogó esőben.
- Rendben vagyok -biccent -Te viszont remegsz. Lázas vagy? Izé... nincs lázmérőm -tenyerével a homlokomhoz ér - A kezem pedig hideg -végül egy másodpercnyi gondolkozás után áthajol a takarókupacon és ajkait helyezi keze helyére. Baszki. Miért teszi ezt velem? Igazából, anya is mindig ezt szokta, szóval Harold hagyd figyelmen kívül a bizsergető érzést a gyomrodban.
- Mivel ez az utolsó napod az életben, választhatsz filmet -jelenti ki, miután "megvizsgált".
- Ennyire súlyos?
- Igen. Úgy hívják: Alanletépiafejedmertturnéelőttfelelőtlenülrandiztálegykisebbtóvalemiattmegfáztáléslázaslettél. Elég súlyos. Halálos.
- Már a neve is ijesztő. De -csillan fel a szemem -legalább választhatok filmet. Bármit.
- Ezt nem mondtam, ne éld bele magad. Egyébként sincsenek nyálas filmjeim, de valahogy érzem, te még itt is találnál, ezért választok ötöt és te azok közül kiválaszthatod mit nézzünk. Szerintem ez fair.
- Na ez az ok, amiért ennyire bírlak -mutatok rá -Olyan igazságos vagy.
- Örülök, higy egyet értünk -mosolyodik el angyalian és a TV alatti szekrényből előpakol néhány lemezt. Nehéz éjszakának nézünk elébe. Pár perc alatt dönt és az ölembe dob öt dobozt, aztán szó nélkül elmegy. Az egyik DVD-t már a borító és cím alapján kizárom, a másikat a tartalom miatt, de a maradék három közül képtelen vagyok választani. Bizonyára az összes horror film és direkt választotta ezeket. Megpróbálom megtalálni a legnemijesztőbbet, mert egyedül vagyunk ebben a házban, és nem akarom, hogy egész éjjel rajtam röhögjön. Kicsivel később visszatér egy tál popcornnap... és egy üveg whiskey-vel.
- Tudod, ez a legfinomabb fajta -pillant a kezében tartott üvegre -Nagyon szeretem, szóval érezd magad kitüntetve.
- Ha berúgunk, tiszta horrorfilm feeling lesz, a részeg fiatalok a nagy üres házban, szellemet idéznek.
- Vicces vagy Styles, de én nem idéznék szellemet részegen se, nem tudom te hogy vagy vele -rakja le a hozott cuccokat mellém és elvigyorodik mikor látja mit választottam.
- Még mindig remegsz -állapítja meg felém nézve.
- Igen, szóval... uhm... mondjuk idejöhetnél közelebb. Te nem fázol?
- Kicsit, de mindegy -von vállat. Berakja a filmet, leoltja a lámpát és leül mellém. Közel, de messzebb mint szeretném, nem érzem a testét, nem vagyunk közvetlen kapcsolatban. A rajtam lévő takarórétegnek köszönhetően nem is tudok hozzáérni, ezért inkább a képernyőre koncentrálok, ami elég normálisan kezdődik, de egyszerűen nem tudok odafigyelni, fel kell oldódnom. Fel kell oldódnom...
Hirtelen ötlettől vezérelve áthajolok rajta az üvegért, hogy kibontsam. Nem akarok részeg lenni, mert olyankor extrahülye leszek és nem vagyok ura a testemnek, de muszáj feloldódnom. Remegő kezeimmel nem érek sokat, ezért Lou röhögve elveszi és kibontja nekem. Az ital égeti a torkomat, de jól eső bizsergés megy végig a gerincemen. Nem tudom abbahagyni.
- Jól kezded -biccent elismerően, majd elveszi tőlem, hogy ő is meghúzza. Szemeim a nyakán ragadnak, ahogy az ádámcsutkája mozog fel-le, miközben iszik.
- Tudom, hogy érdekesebb vagyok, mint a film -mosolyog, észre se vettem, hogy elbambultam, csak megforgatom a szemem és meglököm a karját, de mielőtt célba érne elkapja mindkét csuklóm.
- Te jó ég Harold! Tudsz róla, hogy megfagyott a kezed?! -neki viszont forró, ahogy átfogja az enyémeit. Sokkal kisebb és melegebb. Igazából fantasztikus érzés. Múltkor még hideg volt a tenyere, de gondolom ivott teát és az felmelegítette, vagy csak az enyémhez képest az.
- Közelebb mehetek? -kérdezi halkan, nem néz a szemembe.
- Mi? Miért kell megkérdezned? -nyitom szét a takaróim.
- Próbáltam kedves lenni... -dünnyög és bebújik mellém.
- Nos, nem kell szükségét érezned, higy megkérdezd. Csak lépjük át a gátlásokon -bugyolálom be magunkat. Ezt az ital teszi. Miért mondok neki ilyeneket? Ezeket ő szokta.
- Ja, tudom, mi bármit megtehetünk -van valami különös abban, ahogy mondja ezt. Valóban bármit megtehetünk? Nem. A gátlások nem tűnnek el, akkor se, ha mindketten harcolunk ellene. Mindkettőnknek vannak sebei és ha engedjük ezt a bármit, akkor talán újra vérezni fognak. Azt se tudom, hogy ennek egyáltalán van-e értelme. Ma este kizárok mindent, ma szabad leszek, elengedem magam. Mert ha jobban belegondolok ezen a világon semmi sem fontosabb annál, hogy a testünk összeér és fogja a kezem, még mindig fogja. Érzem a gyógyulást. Lehet, hogy már nincsenek is sebek... csak hegek. Ideje, hogy meggyógyuljunk.
- Louis, kérdezhetek valamit?
- Nem -válaszol nyugodtan a filmre meredve, az egyik kezemet elengedte.
- Te miért nem lettél beteg? -érdeklődök ártatlanul, és kortyolok még egyet a tüzes italból. Nehogy már a filmre figyeljen, helyettem.
- Ahj Styles, erős az immunrendszerem. De ne foglalkozz te ezzel, hanem nézd az izgalmakat a képernyőn -próbál figyelni, de én tovább szólongatom.
- De Louiiiiis... lehet, hogy beteg leszel. Nem aka...
- Tudom, hogy direkt csinálod és nem vicces -néz rám komolyan -Hagyd abba a beszédet, és figyelj -összefonja maga előtt a karját, ehhez viszont meg kell szakítania a kapcsolatot az enyémmel.
- Jó -duzzogok. Mostmár visszavonnék mindent amit mondtam és nézném azt a szart, csak fogja a kezemet újra.
- Olyan vagy, mint egy gyerek, mikor iszol -szólal meg.
- Te seggfej vagy olyankor -vágom rá.
- Mikor nem? -teszi fel a költői kérdést.
Több, mint fél óra eltelik a filmből, van pár akciódús jelenet, de semmi extra. Louis pedig nem fogja a kezem, inkább arra használja, hogy néha pattogatott kukoricával dobáljon. A whiskey is rohamosan fogy, többnyire az én jóvoltamból, mégis... félek teljesen részeg lenni előtte. Ki tudja mit teszek?
- Most kezdődik igazán, figyeld -dörzsöli össze a tenyereit vigyorogva. A filmben épp valami pszihopata sétál az utcán. "Sajnos" a gondolataim miatt, rohadtul nem tudom, miről van szó. Az elején meggyilkoltak egy rendőrt, ennyi maradt meg. De legalább nem horror film, csak kicsit beteg a látottak alapján. Egy nevet se tudnék elmondani a történetből, de úgy teszek mintha figyelnék. Elfogyott a popcorn, én pedig éhes lettem.
- Louh -nyögöm. Érzem, holnap beszélni se fogok tudni, már most úgy kapar a torkom -Van itt kaja?
- Nincs, mivel nem él itt senki. Mit ennél? Rendelhetünk -ajánlja, mire bólintok. Azt se tudom miről beszél -Pizza? -ismét sak bólintás. Elkéri a telómat, mert az övé valahol a nadrágjában van, amit levett. Miközben telefonál leállítja a filmet, de én amúgy se figyelnék mást rajta kívűl. Olyan gyönyörű. Zavartan néz a szemembe, mikor megérinti a pirosfelületet a képernyőn, de aztán elneveti magát.
Hülye film. Ki akar filmet nézni most? A keze a térdén pihen, én pedig mielőtt gondolhatnék rá, elfedem az enyémmel. Teljesen kiegészítik egymást. Olyan gyorsan kapja felém a fejét, hogy azonnal el akarom húzni, de visszatart, úgy hogy ő teszi tenyerét, kézfejemre. Istenem, az övé sokkal forróbb, kisebb és szebb. El kell neki mondanom. Mindent.
- Én... -kezdem és ennyi. Sosem voltam a szavak embere, igaz Louis mellett ömlenek a mondatok a számból, most más a helyzet. A tekintete rabul ejt -Louis... én...
- Ne mondj semmit -szól közbe határozottan nem megkönnyítve nekem a dolgot. A film háttérzajként szól, mintha bárkit is érdekelne, de én minden idegszálammal csak Loura figyelek.
- De én akarok -suttogom. El fogom rontani. Újra elrontom. Mint mindent. Egy pillanatig lehunyja a szemeit, majd bólint.
Nem érdemlem meg.
Muszáj elmondanom neki. Ha ezek után nem szól többet hozzám, akkor se baj, hisz nem érdemlem meg.
De kell nekem. Nélküle összetörök.
Én összetörtem az ő életét. Nem érdemlem meg. Önző vagyok.
- Louis.
Nem érdemlem meg.
- Olyan mintha...
Nem érdemlem meg.
- Emlékszel arra az érzésre... -nem. Nem. Nem. Nem érdemlem meg -Ami nekem volt -mi a fasz? Miről beszélek? Honnan tudná mit éreztem? - Még régen -ez a szó tabu köztünk. És én nem érd... NEM! Harry, ne gondolj erre.
- Tudom, ez hülyeség csak az ital -motyogom. Nem nézek rá. Túl szép. Louis... csak szeretlek, tudod? Szeretlek... -Szóval... volt az az érzésem, és olyan mintha újra lenne -Gratulálok Harry, igazán szépen elmondtad, hogy beleszerettél.
- Mi? -kérdez vissza. Igazából kicsit homályosan látok és szédülök.
- Február 1... emlékszel?
- Szerintem mindig fogok -más a hangja. Vékonyabb. De még fogja a kezem.
- Én... -nagyon szédülök. Nem érdemled meg Harry, ne is próbálkozz! De akkor ki érdemli meg?
- Harry, szerintem rosszul vagy. Mit hozzak neked? El sem tudod képzelni, hogy nézel ki. Mit akarsz mindani? -aggódik értem.
- Louis...
- Igen? Mond, mit szeretnél? Fáj valami? Mit érzel?
Összeszedem minden erőmet és ráfókuszálok.
- Szeretlek Louis.
- Oké, én is téged -összeráncolt szemöldökkel gondolkozik, könnyebb lenne, ha meg is akarná érteni, mit akarok.
- Nem, nem, nem érted.
- Magyarázd el, akkor, mert összevissza beszé... - a mondat végét nem hallom, mert ajkaimmal elhallgattatom.