1. fejezet

*Keilla szemszöge*

Harry rám mosolygott az asztal fölött, mire én zavartan lesütöttem a szemem. Az üres tányéromra esett a pillantásom. Nem bírtam tovább, felálltam és felmentem a szobámba, onnan a mosdóba. Remegve elfordítottam a kulcsot a zárban és a WC fölé hajoltam. Rengetegszer elmondtam magamnak, hogy nem kéne, mert ez nem megoldás, de a kényszer és az önutálat elhatalmasodott rajtam. Megint utolért és elöntött a megkönnyebbülés. de nem volt könnyű megállni ennek ellenére sem. Még könnyebb akartam lenni, teljesen megszabadulni az ételtől. Kénytelen voltam abbahagyni, mielőtt remegő térdeim végleg föladják a szolgálatot. A csapba kapaszkodva felegyenesedtem. Vártam, hogy legyen erőm visszamenni. Rutinosan hideg vizet fröcsköltem az arcomba, kiöblítettem a szám és megcsipkedtem az arcom. Kifele indultam, de annyira szédültem, hogy miután kinyitottam az ajtót meg kellett kapaszkodnom az ajtófélfában. Hiába pislogtam, a fekete pontok nem akartak eloszlani látóteremből, ezért szorosan behunytam a szemem. Elveszítettem az egyensúlyom és megtántorodtam, azonban két kar határozott szorítása megakadályozta, hogy összerogyjak. Szemeim kipattantak: Harry ijedt arcát vettem ki a foltok között. "A francba…" gondoltam.
- Engedj el! Meg tudok állni magamtól is- bizonygattam, próbáltam lehűteni rémültségét.
- Az előbb nem úgy tűnt... -szemeinek komolysága elhallgattatott. hirtelen hihetetlen fáradtság tört rám. Szemhéjam és végtagjaim elnehezültek, egyre tehetetlenebbül támaszkodtam Harrynek.
- Keilla?- rázott meg. Válaszolni akartam, de csak egy motyogásra futotta. Egyetlen dolgot éreztem: a szívemet, ahogy mellkasomban vergődik, hogy oxigénhez juttasson. Lábaim elemelkedtek a földtől. Harry vitt. Mintha a fürdőszoba csempéi táncoltak volna el mellettünk. Egyszer csak megálltak. Minden nyugodt és a sötétség hívogat, aztán valami hihetetlen erővel ránt ki onnan. Víz éri a hajam, hideg víz. Testem végigjárja a borzongás, fuldokolva kapkodok levegő után, köpködöm a vizet. Ficánkolnék, de valaki még mindig tart. Értetlenül nyitottam tágra szemeim. Kissé hátrahőköltem Harry ijedt, zöld íriszeitől, amik 10 centiről fölém hajolva, feszülten fürkésztek. Egy pillanattal később megkönnyebbülve hajolt el, a testén sóhaj futott végig. Éreztem karjai kicsit elgyengültek alattam és a szorítása is engedett. Álltunk, pontosabban ő állt, karjaiban velem a zuhany alatt. Hajából az arcomba csöpögött a víz én pedig arra gondoltam, hogy elcsesztem. Akkor esett le, hogy mennyire komoly, veszélyes és önpusztító dolgot csinálok. Megijesztett. De ez az érzés tompult, mihelyst Harry minden előzetes figyelmeztetés nélkül magához rántott. Lábaimat óvatosan leengedte, így már nem csak fél kézzel zárt magához. A lábaim elzsibbadtak, ezért a hátába kapaszkodtam. Ki tudja még meddig tart így? Nem szabad megtudnia. Szükségem van rá, akár azon az áron is, hogy erről nem mondok majd igazat. Helyesen teszem, hisz ezzel őt is óvom.
Ki tudja meddig álltunk úgy. Ruháink teljesen átnedvesedtek, kezdtem fázni. Sajnálatomra meg kellett törjem az idillt.
- Nem kéne elzárni a vizet?- utaltam a fejünk fölötti vízrózsából folydogáló zuhanyra.
- Bocsánat Keilla- dörmögte a hajamba- hirtelen nem tudtam mit csináljak, hogy itt maradj.
- Úgy látszik a hidegzuhany bevált - vacogtam. Újra felkapott.
- Nehogy megfázz ezek után ráadásul- és vitt, ki a kabinból, keresztül a mosdón, át a szobán, az ágyamig. Mondanom sem kell: víztócsát húzva magunk után. Az ágyam előtt megtorpant.
- Hogyan rakjalak le úgy, hogy az ágyad ne legyen vizes?- ráncolta a homlokát. Úgy látszott mégiscsak törődött a berendezéssel, ha a maga módján is.
- Az Isten szerelmére Harry! Ha már idáig elhoztál csurom vizesen, akkor ez most nem mindegy?- vetettem oda játékosan, szememet forgatva. Továbbra sem engedett el, hanem azt bizonygatta, hogy majd mindjárt feltöröl, ne foglalkozzak vele. Kezdtem kijönni a sodromból, úgyhogy a szavába vágtam:
- Tegyél le most rögtön és zárd már el azt a csapot! Afrikában szomjaznak.
- Héé! Mióta parancsolgatnak az asszonyok?- háborodott fel. Próbálta lenyelni mosolyát, de a gödröcskék elárulták. Végül én nyertem, óvatosan letett és a párnát a fejem alá igazította. Míg ő visszament elzárni és feltörölni, én próbáltam feldolgozni, hogy asszonynak szólított. Törölközőkkel tért vissza. Akaratlanul is elmosolyodtam, a félig vizes, összeborzolódott haján, amit törölgetett.
- Ne félj, te is kapsz ilyet - reagált le. Nyújtottam a kezem törölközőért, de ő figyelmen kívül hagyva leült az ágyam szélére, megemelte a fejem, hogy a hajam becsavarhassa az anyagba. Furcsa érzés volt. Anya jutott eszembe. Szeretett a hajammal ügyködni, még az utolsó évben is, pedig már 13 voltam. Mindig ő fonta be nekem reggelenként. Elszorult a torkom, amikor arra gondoltam hányszor éreztem ezt cikinek. Sokszor szóvá is tettem. Akkor még nem tudtam felfogni milyen fontos nekem ő, és a vele töltött idő milyen értékes. Nem tudhattam előre, hogy ilyen hirtelen vége szakadhat.
Felültem az ágyban, mielőtt a könnyeim áradni kezdenének. Harryt váratlanul érte hirtelen mozdulatom. Le kéne szoknom az ijesztgetéséről, mára meg már jócskán jutott neki.
- Szerintem nem ártana száraz ruhát vennünk. Én bemegyek a fürdőbe, oké? – magyaráztam meg neki indulásomat. Ráadásként rá is mosolyogtam habár könnytől felhős szemeim nem győzték meg túlságosan, kíváncsian leste hogyan jutok el a mosdóig. Amint lábra álltam a fejem lüktetni kezdett. Harry mellettem mozdulatlanul figyelt. Az első lépésnél egész teste megfeszült ugrásra készen, de én talpon maradtam, és el is jutottam az ajtóig. Elkaptam a tekintetét és a vállamat megrántva jeleztem neki, hogy lazíthat. Nevetve dőlt hátra az ágyon, anélkül, hogy a szemét levette volna rólam.
- De aztán vissza is tudj jönni – szólt utánam- Amúgy… kérdezhetek?
- Hm?
- Mibe akarsz átöltözni?- újra nevetett, ahogy végig nézett rajtam, mivel nem vittem semmit magammal. A helyzet ellenére én is nevettem, és neki dőltem az ajtófélfának, nem volt erőm visszamenni jelenleg. Harry hátranyúlva kihúzott egy pulcsit a szekrényből és nekem dobta.
- Igazán nem kell bemenned oda- jegyezte meg, de figyelmen kívül hagytam. Mikor elkészültem, még mindig az ágyon feküdt, a haja vizesen a homlokához tapadt ezért néha beletúrt. Egyre jobban tetszett. Mármint ő maga. És persze, tudom, hogy járunk csak nehéz elhinnem és senki nem is tud róla. Rólunk. Vagyis csak Gemma, ő mindent tud. A többi ember azzal sincs tisztában, hogy a mostohatesóm. Nem nagyon akarom, hogy bárki is halljon erről.
Amikor összejöttünk, gondolkoztam mit írnának az újságok: Harry Styles a 16 éves mostoha tesójával jár.
Szerintem ebben semmi rossz nincs. Csak négy év korkülönbség van és nem a vérrokonom.
Harry azt mondta rengetegen bántanának és utálnának, de ez eddig is így volt legalábbis én ezt teszem.
Az életem bonyolult és szó szerint elcseszett, a legkisebb gond itt, hogy a pasim a nevelőanyám fia. Pedig azt hiszem a régi világom mesés volt, amíg apám el nem hagyott engem és anyámat, valami nő miatt, amikor 7 éves voltam és akkor láttam utoljára. Erre alig négy évre, anyám beteg lett és egy év küzdelem után itt hagyott. Az árvaház szörnyű volt, ott próbáltam ki először, hogy hánytatom magam. Jött az én megmentőm Anne, ő volt az anyám legjobb barátnője. Akár jöhetett volna előbb is, de az örökbefogadás hosszú idő. 14 évesen kerültem Anne-hoz. Azt hiszem miatta és Gemma miatt jó volt élni. Gemma a legjobb barátom és az egyetlen, közben pedig a nővérem is.
Ja és Harry. 15 évesen ismertem meg, mikor hazajött a családjához, persze hallott rólam, meg ilyenek, én is láttam őt a TV-ben, meg hallottam a számaikat, de akkor ismerkedtünk meg és… nos, most itt vagyunk. Három hónapja járunk és már három okom van élni. Hiába piszkálnak, bántanak, vagy én magamat, ők itt vannak nekem.
- Keilla? Jelen vagy?- kérdezte Harry nevetve. Azt hiszem megkönnyebbült, hogy visszanyertem a színem, a sápadtságomból.
- Persze - tértem vissza, aztán eszembe jutott valami- Előbb még aggódtál, hogy vizes lesz az ágy.
- Már úgyis az, mindegy, nem?- fészkelődött, hogy még vizesebb legyen.
- Ennyit arról, hogy kezdtem azt hinni, hogy az anyámmá váltál – ültem le mellé az ágyra – Mikor mész próbálni?- váltottam témát.
- Amint Loui felhív- mutatott a telefonjára, ami az éjjeliszekrényen pihent- Megígérte.