31. fejezet

*Louis szemszöge*

"Itt az ideje, hogy TE bocsáss meg magadnak."
Hogy lehet ő ennyire... tiszta? Ennyire túl jó erre a kibaszott világra? Se a világ, se az emberek, de legfőképp én nem érdemlem a túláradó kedvességét.
A remény, az alkoholtól csillogó zöld szemeiben, fájdalmas feszítést okoz, a már így is bűntudat miatt égő mellkasomba.
Miért kell neki ennyire belém képzelni azt a fényt, ami már az idő múlásával teljesen kihunyt? Miért kell neki ennyire hinnie bennem? Bizakodnia, hogy minden rendben lesz, olyan lesz mint "rég", hogy én képes vagyok megadni neki, amit akar és amire szüksége van.
Miért nem tud, csak haragudni rám? Ő talán képtelen az utálatra, de lehetne... hogy mondjuk nem szeret, a történtek után.
Azzal, hogy megbocsátott, nekem csak több bűntudatot okoz, hisz aki ennyire jó, nem érdemelte, hogy hátbadöfjem, szinte érzelemmentesen, majd átnézzek rajta, hagyva, hogy szenvedjen miattam. Aztán még nekem állt feljebb, hogy talált magának valaki mást.
Annyival egyszerűbb lenne, sajnálni magamat, miközben ő lenézően pillant rám. (Úgy ahogy tette valamikor február vége és március eleje körül, amikor eltávolodott tőlünk.) Úgy érezném megérdemlem a viselkedését és a vele járó a fájdalmat. Jelen helyzetben viszont, csak a másodikról gondolom ezt.
El kell fogadnom, hogy megbocsátott, de hogyan tudnék ÉN megbocsátani magamnak?
Azzal, olyan ajándékot kapnék, amire nem hogy méltó nem vagyok, de kezelni se tudnék.
Szükségem van valakire, aki képes segíteni, megmondani őszintén a véleményét... Zayn, Liam vagy Niall?
Zayn már kifejtette nekem a repülőúton turné előtt, hogy mennyire nem tetszik neki ez az egész és, hogy Harry hibájából maradtak belőlem csupán roncsok.
Niall... vele még sosem beszéltem Harryről, azt se tudom mit tud, csak, hogy ő nagyon szeret minket együtt.
Liam, ő tűnik a legesélyesebbnek tekintve, hogy anno is neki öntöttem ki a szívem. Mellette lehet beszélni, nem szól közbe, de utána kérdez, mindig ugyanazzal az arckifejezéssel és szemöldökráncolással figyel. Plusz megbízom benne, ő egy feneketlen kút, ahová mind a négyen dobáljuk a titkainkat, fájdalmainkat, sérelmeinket. Ahogy ő nevezné: a lelki szemetesládánk.
Mielőtt meggondolnám magam, kilépek a folyosóra, ahol természetesen egy őr áll, nem szól semmit, csak elém lép. Kezdem azt hinni, hogy mikor biztonságikat vesznek fel, elsőszámú elvárás, hogy némák legyenek, csak aztán jön a testméret és az izmok.
- Csak Liamhez akarok menni.
Válasz egy fejrázás.
- Tudom, hogy megtiltották, hogy elmenjek HARRYHEZ, de ő Liam, tudod, az egy másik -erősködöm. Újabb fejrázás.
- Süket vagy baszki? -túrok a hajamba idegesen. Eszembe jut egy lehetőség, amire nem mondhat nemet, kelletlenül bár, de kimondom -Akkor vigyél Alanhoz.
A nagydarab, egyébként ismeretlen, bizonyára kirendelt alak pár pillanat múlva bólint és int a fejével, hogy kövessem.
- Mi a faszt akarsz Tomlinson? -ordít fel dühében Alan, mikor megérkezünk, és mérgéből ítélve fel is ébresztjük.
- Nos kérlek, ez az úriember -biccentek a testes férfi felé -Nem akar átengedni LIAMhez. Úgy tudtam csak Harryhez nem mehetek.
- Zaynhez sem -javít ki.
- Oké? Még mindig nem hallottam Liam nevét a tiltólistán, szóval megmondanád mi a jó büdös kiba...
- Mit akarsz Paynetől? -vág bele összehúzott szemekkel, a szép hosszúra tervezett cifra káromkodásomba.
- Esetleg akarod tudni mikor megyek vécére?
- Igen, pont kérni akartam, hogy számolj be erről is -mondja gúnyosan - Figyelj, fáradt vagyok most, ahhoz, hogy kibírjalak, szóval csak menj vissza aludni.
- Mindenki süket itt? Mondom, kibaszott Liamhez akarok menni.
- Jó leszarom, menj -legyint fáradtan és ránk csapja az ajtót.
- Hallottad? -fordulok meg. Válasz: bólintás.
- Király, ügyes vagy -erőltetett szarkasztikus mosoly, majd ott hagyom.
Előrelátóan mindenkinek a szobaszámát megjegyeztem, pedig számok, amikkel nem vagyok jóban.
Remelém Liam nem alszik, vagy nincs nagyon  kiütve. Kopogás nélkül benyitok,  pont ahogy reméltem, az ajtaja nyitva, sosem zárja kulcsra, kitudja ki akar vele lelkizni talán az éjszaka közepén.
- Liam?
Elnyújtott nyöszörgés a válasz.
A villanykapcsolóra csapok, és az ágya felé sétálok.
- Lewis? - a hirtelen fénytől hunyorogva néz felém.
- Louis -javítom ki unottan.
- Mit akarsz?
Szótlanul kémlelem, majd nagyot sóhajtva állapítom meg, hogy nem keveset ivott a buliban.
- Aki nem bírja a piát, ne igyon - dünnyögöm.
- Most hova mész? -kiálltja utánam.
Körül tekintek a fürdőjében keresve valamit... egy üvegvázában virágok teszik a helységet élettel telibbé. A rózsákat a mosdókagylóba dobom, a díszes edényt pedig teletöltöm jéghideg tiszta vízzel.
- Mit akarsz azzal? -kérdezi rémülten, mikor csatlakozok hozzá szerzeményemmel -Louis -hangja elmosódott, de figyelmeztető.
- Nyugi -azzal az arcába öntöm a folyadékot.
- Baszd meg. A kurva... -kiáltja, szinte sikitva. A víz hőmérséklete miatt kirázza a hideg, de legalább már ül és józanabb az előző állapotánál.
- Liam, ne káromkodj! -szidom le szórakozottan.
Dühösen próbálja eltűntetni magáról a felesleges vizet.
- Remélem fontos dolgot akarsz -morogja.
- Gondoltam... beszélgethetnénk -szólok óvatosan.
- Jól kezdeményezel mit ne mondjak.
- Bocs, hogy kijózanítottalak -vonogatom a vállam.
- Lehetett volna kellemesebb módszerrel is.
- De most mond, hogy nem vált be -vigyorodok el büszkén.
- Rendben Louis, tudsz kicsit várni, hogy lenyugodjak és úgy tegyek, mintha nem fagyasztottad volna le a tököm is ezzel az akcióddal?
- Érted bármit.
Pár hosszú unalmas percig mered maga elé, én pedig megszámolom, hogy hány csavar tartja fenn a csillárt, aztán, hogy hány sorminta váltakozik a tapéta egy csíkjában, majd a padló deszkáinak leltározásába kezdek, mikor végre megszólal.
- Beszéltél vele?
- Ő beszélt velem. Én csak mondtam a magamét.
- Elakarod mesélni mi volt?
- Nem hiszem. Vagy mégis - a padlóra szegezett tekintettel beszélek, bár a számolást már rég abbahagytam, egy elferdült darab ragadja meg a figyelmem és annak fixszirozásával kötöm le magam, hogy ne kelljen ránéznem -Azt akarja, hogy bocsássak meg magamnak -jelentem ki, mint aki nem hiszi el, amit mond.
- Hát persze, hogy azt akarja. Ő Harry.
- Tudom. De ő tényleg ezt szeretné, azt mondta megbocsátott, szóval nekem is ezt kéne tennem. De Liam te tudod mi történt... -hagyom lógni a levegőben a mondatot befejezetlenül - Mit kéne tennem?
- Megbocsátanod magadnak. Elfogadnod, hogy még a legjobbak is követnek el hibákat. Néha ennél nagyobb hibákat is. Sokszor azokat bántjuk, akiket legjobban szeretünk.
- El nem tudom mondani neked, mennyire klisének hangzik ez a mondat.
- Mert ez az -kuncog - Attól még nem jelenti, hogy nem igaz. Louis, ha nem tudsz, nem haragudni magadra, sosem jutsz előrébb. Márpedig mindkettőtök érdeke, hogy ez ne így legyen.
- Gondolod?
- Igen , figyelj ez nem egyszerű és nem felkelsz holnap és minden rendben lesz, ez egy folyamat, amiben szükségsed lesz Harry segítségére, hagynod kell neki hogy segítsen.
- Nem akarom, hogy segítsenek nekem. Főleg nem ő.
- Ez a makacs hozzáállás SEMMIT nem visz előre, túl kell lépned magadon.
- Mi a fasz? Én mondtam, hogy nem tudok megváltozni, és nem is fogok -emelem fel a hangom.
- Nem kell Louis, csak vedd észre, hogy ez nem csak rólad szól. Ő megbocsátott, most te jössz -ő is hangosabban beszél.
- Pontosan, hogy ez Harryről is szól, és én nem leszek teher neki - már kiabálok.
- Fogadd már el, hogy ő is tud dönteni, nem gyerek, akinek szüksége van, hogy mások mondják meg mi jó. EL TUDJA DÖNTENI MEGBOCSÁT-E ÉS HOGY TEHER VAGY-E A SZÁMÁRA.
- ÉN TEHER VAGYOK SAJÁT MAGAM SZÁMÁRA.
Csend.
- Louis...
- És még valami. ÉN tudom, hogy tönkre fogom tenni, annyira tiszta, annyira ártatlan, nem vagyok jó neki. És igenis tudom ezt, nem ő dönti el. Ja lehet, hogy épp a rózsaszín köd retusálja a hibáimat, de ez nem egyenlő azok nem létezésével.
- Szóval elfogadod, hogy szerelmes beléd?
- Én... ez... ő nem tudja... ez csak baromság...
- Szereted őt?
- Én...
- Szereted Louis?
- Honnan tudjam? -temetem az arcomat a tenyerembe, mintha ez bármit is segítene. Persze, hogy kibaszottul szeretem.
- Először ezt döntsd el. Ez olyan mint egy társasjáték és most te jössz.
- Kösz Liam, asszem megyek -a hangom csalódott. Mit vártam? Hogy majd valaki eldönt helyettem mindent?
Igen, azt hiszem pont ezt vártam.